A pénzügyi válság hatása az egészségre
Az emberek szoronganak, főleg a nyugdíjasok, akik részvényekben és bankban tartják a pénzüket. Ha valaki szorong, az kihat egész családjára is. Házastársak összevesznek, és ebből a gyerekek sem maradnak ki.
Az emberek szoronganak, főleg a nyugdíjasok, akik részvényekben és bankban tartják a pénzüket. Ha valaki szorong, az kihat egész családjára is. Házastársak összevesznek, és ebből a gyerekek sem maradnak ki.
Életünk első, felívelő korszaka után delelőre érünk. Erről a pontról előre és hátra is tekintünk. Számba vesszük, mit értünk el, hol tartunk, és azt is, ami még előttünk van. Sok-sok élettapasztalat birtokában kezd a dolgok jelentősége megváltozni. Belátjuk, hogy a külső dolgok csak viszonylagos boldogságot adhatnak, bár ezek rendezettsége a nyugalom és a biztonság alapvető feltételei.
A legtöbb nőnek ismerős a helyzet! Éjt nappallá téve dolgozik, robotol, a családjáról is gondoskodik, mégis mindig elégedetlen önmagával. A szakértők ezt tipikus női dolognak - önostorozási szindrómának nevezik. De miként is alakul ki? Erre a kérdésre és még arra is választ kaphat cikkünkből, hogy Ön is a veszélyeztetettek közé tartozik-e, illetve hogy hogyan kerülhető el ez a baj.
A két véglet: amikor is az ember nem találja fel magát, rendelkezésre álló szabadidejét képtelen tartalmasan kitölteni -, és amikor nincs megállása, képtelen időt szakítani a pihenésre, kikapcsolódásra, lazításra.
Lelki erőszaknak nevezzük az egy vagy több célszeméllyel szembeni negatív, megfélemlítő, zsarnokoskodó magatartás ismétlődő mintáját.
Íme, néhány olyan időtöltés, amelytől a férfiak megelégedettek és jó a közérzetük. A lista korántsem teljes.
A stressz a legtöbb ember számára ugyanúgy hozzátartozik a karácsonyi ünnepekhez, mint a családi összejövetelek és a finom ennivaló.
Minden negyedik embernél jelentkezik enyhe szezonális depresszió télen, és körülbelül 5 %-nak komolyabb problémái is vannak.
Ha nemrégiben szűnt meg a munkaviszonya, minden valószínűség szerint elég sok szabadideje van. Íme néhány tipp, hogy kihasználjuk és a magunk javára fordítsuk ezt a remélhetőleg átmeneti állapotot.
A karácsony és az újév gyakran próbára teszi a legjobb párkapcsolatot is. Hogyan kerüljük el a rejtett buktatókat?
Az InforMed által nyújtott információ célja, hogy segítse a látogatók és orvosuk közötti kapcsolatot, nem pedig, hogy pótolja!