Hirdetés

Jóga a boldog nőiességért

Azt tartja a monda, hogy a világon a második lény, aki a jóga tudását birtokolta egy nő volt, mégpedig nem más, mint Siva isten felesége Parvatí, a hegyek leánya. Azóta sok-sok követője akadt széles e világon, bár a legutóbbi időkig, ez általában nem csoportos gyakorlást és főként nem kizárólag testtartások (ászana) gyakorlását jelentette. Tény azonban, hogy ha manapság bemegyünk egy csoportos jógaórára, ott általában a nők képviseltetik magukat nagyobb számban.

jója, nőiesség |

InforMed Hírek7   InforMed | Sayti, A.

Ez kicsit szomorú, mert azt mutatja, hogy férfitársaink még nem túl sokan szánnak magukra időt és energiát; másrészt viszont öröm, mert arról is tanúskodik, hogy mi nők egyre nagyobb figyelmet fordítunk a testi és lelki erőnlétünkre és rugalmasságunkra.

Felmerül azonban a kérdés, hogy másként kell-e jógáznia egy nőnek, mint egy férfinak? Erre azt mondhatnánk, hogy részben másként, részben ugyanúgy. Nincs különbség abban, hogy fizikailag, lelkileg és mentálisan is mindannyian egyéniségek vagyunk, így bár kitűzhetünk olyan célokat magunk elé hogy erősebbek, rugalmasabbak, nyugodtabbak akarunk lenni; bármelyik téren csak úgy juthatunk előbbre - nemtől, kortól függetlenül- hogy nem másokkal versengünk, hanem önmagunkat figyeljük, megismerjük, elfogadjuk és ezáltal energiánk nem külső vagy belső konfliktusainkra fordítódnak, hanem segítenek bennünket a célunkhoz közelíteni.

Mindazonáltal testi és lelki felépítésünk különbözőségéből adódóan vannak jelentős különbségek is a nők és a férfiak gyakorlása során. Ebben a cikkben nem térek ki a várandósság és a szülés utáni időszak jógájára, mert azzal egy külön cikk foglalkozik majd, de vannak olyan alapelvek pld. a menstruáció időszakában, amikre feltétlenül figyelemmel kell lennünk. Ezekre minden jól képzett jógatanár felhívja a figyelmet, de érdemes kérdezni, ha valamit nem értünk, nem vagyunk benne biztosak.

A teljesség igénye nélkül álljon itt most néhány alapvető szabály.

A menstruáció időszakában nem végezhetünk fordított testtartásokat, erőteljes gerinccsavarásokat, a has préselésével járó előrehajló vagy talajon fekvő ászanákat továbbá ugrásokat. Kerülni kell ilyenkor az erőteljes hasi légzéseket is. Mindezen túl, pedig ha úgy érezzük, hogy ilyenkor inkább szeretnénk a szobánkban üldögélni egy jó könyv és egy forró tea társaságában, akkor azt is engedjük meg magunknak. Még a napi otthoni gyakorlást is csökkenteni lehet vagy átalakítani erre a néhány napra havonta. Tudnunk kell, hogy a szervezetünk ehhez a fajta ciklikussághoz ugyanúgy igazodik, mint a nap vagy az évszakok ciklusaihoz.

Ha éjszakázások miatt felborul a napi ritmusunk vagy elmarad, ill. jellegtelenné válik egy-egy évszak, amihez addig hozzászoktunk, az ugyanúgy megviseli a szervezetünket, mintha a menstruáció időszakát szeretnénk ugyanolyannak tudni, mint a hónap többi napját. Ha nem akarunk róla tudomást venni, hogy ilyenkor esetleg kevesebbet bírunk, másra vágyunk, akkor az nem csak fizikailag merít ki bennünket, hanem gyakorlatilag saját nőiességünket is megtagadjuk. Ez a fajta lelki hozzáállás - bármi legyen is az oka - sokszor erős PMS-el jár együtt tapasztalatom szerint. Érdemes azt is tudni, hogy vannak olyan jógagyakorlatok, pld. a Marjarí (leírását lásd a cikk végén), amelyek rendszeres végzése hatékonyan tudja enyhíteni vagy akár meg is szüntetni e tünetegyüttest vagy annak több jelenségét.

Nőiességünket megélnünk azonban nem csak a menstruáció napjaiban lehetséges és szükséges a jógagyakorlás során. Nőként az érzelmeinkkel talán még szorosabb kapcsolatban kell lennünk, mint a férfiaknak, de manapság sokszor mi sem könnyen nyílunk meg vagy szembesülünk az érzéseinkkel. A belső feszültségeink pedig előbb-utóbb az izmainkban is megjelennek, tartásunkat, légzésünket, hangulatunkat is befolyásolják. Azok a hátrahajlító testtartások azonban amiket minden jógagyakorló saját korlátainak betartásával el tud végezni, a mellkas területének nyitása által elmélyítik a légzést és átvitt értelemben is kinyitják a szív terét. Próbáljunk csak meg egyenes tartással, nyitott mellkassal, felemelt fejjel járni-kelni mikor szomorkodunk, vagy beesett mellkassal, lehorgasztott fejjel kirobbanóan energikusak lenni. Míg az előbbit hangulatjavítónak is ajánlom, az utóbbit csak egy megfigyelésnek. A testtartás nem csak mutatója lelki állapotunknak, de rajta keresztül hatni is tudunk arra.

Egy olyan jógaóra vagy tanfolyam, ami kimondottan a nőknek szól abból a szempontból is különbözhet a többitől, hogy a felhívjuk a figyelmet a medencealapi izmokkal való munkára gyakorlás közben, hiszen minden hasprés esetében fontos, hogy ezekre az izmokra is figyeljünk. Energetikai szinten pedig az itt megtanult bandhák (itt: záróizomzárások) segítik a megfelelő területekben megtartani az energiát.

Azon test- és légzőgyakorlatok nagy része, amelyeket a menstruáció idején kerülünk, a hónap többi részében - ha nem várunk éppen babát! - pedig kiválóan serkentik a hasi szervek, köztük a belső női nemi szervek vérellátását, ezzel optimalizálva azok működését. A helytelen testtartásból adódóan sokszor annyira összenyomjuk a hasunkat (is) hogy a belső szervek vérellátása is elégtelen, így a működésük sem lehet megfelelő. Ha valaki eljutott életének abba a szakaszába, amikor babára vágyik, akkor feltétlenül javasolt a rákészülés időszakában olyan jógagyakorlatokat végeznie, amelyek testi és lelki szinten segítik a befogadási állapotot. Ilyenek lehetnek pld a speciális női jóga tanfolyamok, amelyek persze nem kizárólag erre a célra nyújtanak tudást.

És végül, de nem utolsó sorban a nőknek szóló jógatanfolyamok fontos része az a szemlélet, hogy a gyakorlás által folytonosan kapott belső tükreinket, felismeréseinket a nőiesség megélése szempontjából vizsgáljuk, tudatosítjuk. Ezek mentén kérdéseket teszünk fel magunknak - olykor az oktató teszi fel ezeket a kérdéseket persze - és hagyjuk, hogy a válaszaink belül, a szívünk mélyén fogalmazódjanak meg és láthatatlanul bár, de hatékonyan segítsék, hogy nőiességünket szabadon és boldogan élhessük meg.

Marjarí:

Helyezkedjünk el a talajon négykézláb, úgy, hogy a lábaink csípőszéles terpeszben, a tenyerek pedig a vállak alatt helyezkedjenek el. Figyelmünket irányítsuk a keresztcsonti területre, majd a belégzés ritmusát követve csigolyáról csigolyára haladva homorítsuk a hátunkat. Legutoljára emeljük fel a fejünket annyira, hogy ne legyen ezáltal feszültség a nyakban. Ügyeljünk arra, hogy a homlokunkat tartsuk lazán és a vállainkat ne húzzuk a fülek irányába. Majd a kilégzésünk természetes ritmusában kezdjük el domborítani a hátunkat, szintén fokozatosan a keresztcsonttól haladva felfelé; legutoljára engedjük le a fejünket. Ne erőltessük a légzést. Amikor a természetes légzést már könnyedén követi a mozdulat, akkor irányítsuk figyelmünket a gerinc területére és miközben figyelmünket csigolyáról csigolyára vezetjük a kétirányú mozgás során, próbáljuk -erőltetés nélkül - a kilégzés során főként a deréktájat nyújtani, míg belégzésnél főként a lapockák közötti területet behúzni a hátunkba.

kép: sxc.hu
jója, nőiesség

2009-11-30 12:19:24

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop