Hirdetés

Városi kalandtúra

A gyerek, a babakocsi és a BKV viszonya egymáshoz olykor baráti, máskor cseppet sem az. Van, hogy az ember úgy dönt, ezentúl kizárólag gyalog megy a két óra járóföldre lévő bölcsibe/bevásárlóközpontba/játszótérre/kirándulóhelyre. Vagy autóval. Ez iszonyú költséges, környezetszennyező, de legalább beférünk és mi vezetjük. De busszal??? Ami nem jön, ami az orrunk előtt megy el, ami koszos és tömött és amit egy sebességőrült, rendre padlófékező sofőr vezet? Soha többé! Vagy mégis?

tömegközlekedés, gyerek, babakocsi |

InforMed Hírek10   InforMed | Szemethy, O.

Emlékeimben él egyfajta ideális állapot. Amikor a gyerek és a babakocsi együttes súlya nem haladta meg a tizenhat kilót, s kis túlzással szarvasként szökellve szálltunk fel a járművekre, s szálltunk le róluk.

Most a gyerek önmaga tizenhárom kiló, ami nagyon helyes, nő s növöget szépen, de nem mindig hajlandó gyalogolni. Ilyenkor az elmés anya visszatér a babakocsihoz, mely viszont az utassal és úti poggyásszal együtt már komoly súly, melyet a nem alacsonypadlós járművekre feltenni egy kevéssé masszív anyának bohóctréfába illő jelenet.

Főként akkor, ha a járművön üldögélő, álldogáló utasok éppen el vannak ábrándozva, netán a mobiljukkal mobiloznak, vagy túl öregek ahhoz, hogy segítő kezet nyújtsanak. Félreértés ne essen, minden alkalommal teljes szeretettel, bizalommal és nem komor elvárásokkal fordulok utastársaim felé. Mert lehet, hogy nem akarják elrontani azt a jól sikerült emelő mozdulatot, amiben én már benne vagyok. Vagy nem akarnak tolakodónak tűnni. Vagy tényleg nem vették észre, hogy, mint a rajzfilmbéli cickány a nálánál hatszor nagyobb mogyorót, úgy próbálom felpakolni a babakocsit a villamosra.

Szóval csak néha durran el az agyam, s gondolok arra, vajon milyen prózai oka van annak, hogy nem segít senki. Csak egy fél mozdulat az egész, nekem meg nem roppan meg a derekam. Na sebaj. Tízből hatszor simán odaugrik valaki és még a helyét is átadja. Mint ahogy azt én is tettem régebben, amikor még nem volt gyerekem meg babakocsim.

Persze egyre többször megyünk babakocsi nélkül, bízva abban, hogy lesz önálló séta, és a gyerkő nem a nyakamban teszi meg a teljes maradék utat a megállótól hazáig. Így mégis jobban megvan a szabadság érzése! Igaz, jártunk már pórul így is, s guggoltunk a tömegben a buszon egymásba, a csomagokba meg egy kapaszkodóba kapaszkodva, miközben a vezető saját határait feszegetve megpróbálta lefaragni a késést és forma egyes pilótaként vette a kanyarokat. Az utasok tehetetlen tömegként lendültek jobbra balra a buszban, kislányom meg visított örömében, sejtve, hogy egy új játékot próbálunk ki.

Ha azonban minden stimmel, az utasok kulturáltak, együttműködők, s mi mindenestül felcihelődtünk a járműre, jutott hely, vagy nagy tömegben legalább egy kapaszkodó, se macit, se kesztyűt, se semmit nem hagytunk el, akkor indulhat az utazás!

Budapest tömegközlekedése Amsterdam és Mexikóváros között van valahol félúton, vagy inkább háromnegyed úton, a járatpontosságot, a tisztaságot és a közlekedési eszközök műszaki állapotát illetően, ami tökéletesen élhető. A dugókat nem számítom bele, arról magasabb hatalmak tehetnek, a BKV segítségével tulajdonképpen inkább kivédhetők.

Nem panaszolom el, hogy a Combino nyári légkondija tuti tüdőgyulladást okoz gyereknek, felnőttnek egyaránt. Nem sírok amiatt, hogy a buszvégállomáson járó motorral várakozó buszba beszállni egyenlő az öngyilkossággal, mivel a kipufogó gáz egyenesen az utastérbe áramlik. Mindez rendben, ennyi belefér. A gyerekkel igyekszünk kulturáltan és vidáman zötyögni mindenféle lehetséges közlekedési eszközön.

A téli szünetben megismerkedtünk a gyermekvasúttal is. A nosztalgia járat valódi gőzmozdonya és fatüzelésű kályhával fűtött vagonja a régi időkbe repített vissza. Amikor még lovas kocsik jártak, nem volt dugó, benzingőz. Nem volt metró, nem voltak hatsávos, kihalt sugárutak, ahol már nem is lehet sétálni, mert úgysem hallod a motorzajtól, hogy mit mond a másik. A város még nem volt ilyen élhetetlenül forgalmas.

Sebaj. Kétéves kislányom néha nagyvonalúan úgy dönt, sétál végre a két lábán, villamosoztunk, buszoztunk, babakocsiztunk eleget. És akkor aztán megtapasztaljuk az igazán ráérős csavargást. Eljutni a következő sarokig negyedóráig tart, még akkor is, ha csak öt házszámot haladtunk. De hát minek rohanni?

Szemethy Orsolya
tömegközlekedés, gyerek, babakocsi

2012-01-27 07:38:45

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop