Hirdetés

Nem a karrier a gyermekvállalás fő akadálya

A tervezett, de végül mégsem vállalt gyerekekről elsősorban a megromló párkapcsolat, egészségügyi gondok, vagy anyagi problémák miatt mondanak le a párok, a munkahely, a karrierépítés lényegesen ritkábban szerepel az indokok között - írta a Népszabadság csütörtökön a KSH Népességtudományi Intézetének A gyermekvállalási tervek beteljesületlenségének okai című tanulmányát ismertetve.

karrier, gyermekvállalás |

MTI Hírek 2012 ;9

A tanulmány készítése során több mint 1500, 35-49 év közötti nőt kérdeztek meg, akik közül 65 százalék mondta azt, hogy elégedett gyermekei számával, 26 százalék pedig úgy érezte e téren nem teljesültek korábbi elképzelései. Utóbbi csoportban az átlagos gyerekszám 1,5 volt, a válaszadók többsége pedig érettségizett, szellemi munkát végző beosztott vagy középvezető.

Arra a kérdésre, hogy miért nem vállaltak annyi gyereket, amennyit szerettek volna, a legtöbben (28 százalék) családi okokat, például a házasságuk megromlását említették. Második helyen az egészségügyi okok szerepeltek (26 százalék), majd az anyagi problémák (24 százalék). A munkahely, a karrier miatti lemondást csak 5 százalék említette.

A lapnak a Kapitány Balázs demográfus elmondta, hogy az egészégi okokat főleg a gyermektelen és az egygyerekes nők említették, az anyagi ok pedig legtöbbször a harmadik vagy a többedik gyermek megszületése elé állít akadályt a tanulmány alapján.
karrier, gyermekvállalás

2012-09-28 09:07:58

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop