Az idő mindent meggyógyít

Az olyan fontos események, mint egy gyermek születése vagy a házasság, csak átmenetileg okoznak boldogságot. A boldogság egyéni szintje alapvetően állandó marad a felnőtt élet során, állítja egy brit-francia-amerikai kutatócsoport.

boldogság, adaptáció | InforMed Hírek6   InforMed | Seprődi, B.
A közgazdász szerzők következtetéseiket több száz német önként jelentkező elégedettségét vizsgáló húszéves adathalmaz elemzése során vonták le. A tapasztalatok szerint még hirtelen szerencsétlenség esetén is a hangulat átmeneti romlás után helyreáll.

A kutatás az adaptáció jelenségét vizsgálta, ez az a folyamat, ami során az egyén alkalmazkodik a környezet előnyös, vagy éppen kedvezőtlen változásaihoz.

A német önkénteseknél egy húsz éves periódus alatt kérdőív segítségével rendszeresen felmérték a boldogság fokát. A vizsgálat résztvevőinek be kellett számolni életük jelentősebb eseményeiről, így a kutatók megfigyelhették az események és a boldogság közötti kapcsolatot.

Az elemzések során azt lehetett megfigyelni, hogy csak a munkanélküliség okozott hangulatromlást az eseményt követő öt évben. Más szerencsétlenségek, például a válás vagy a megözvegyülés után a hangulat az átmeneti romlás után helyreállt.

A pozitív eseményeknek, mint a házasság és a gyermek születése, ugyancsak átmeneti hatásuk volt. A szerzők számításai szerint egy gyermek születése után a boldogság szintje két év alatt az eredetire csökkent.

Szakemberek szerint a fenti eredmények is igazolják azt a régi mondást, miszerint „az idő mindent meggyógyít”.

Korábbi vizsgálatok során már kiderült, hogy az emberek sokszor meglepően gyorsan kilábalnak a szerencsétlen események utáni kilátástalanságból is. Irodalmi adatok szerint azok, akiknek baleset következtében mindkét lábuk megbénult, néhány év után már hasonlóan boldogok voltak, mint egészséges társaik. Hasonló adatok vannak olyan lottónyertesekről, akik hosszú távon nem lettek boldogabbak.

Egyre több tudományos adat van arról, hogy az embereknek adott „boldogság-zónájuk” van, amit a nagy események befolyásolhatnak, de csak rövid távon. Ez pont olyan, mint egy termosztát: ha nagy esemény történik, a rugó megfeszül, de utána hamar visszatér az eredeti állapotába.

BBC News
| boldogság, adaptáció
2008-07-18 01:20:36
hirdetés
hírdetés

Web Design & Development Prowebshop