13. A beteg kiszolgáltatottsága

A társadalomban mindnyájan kiszolgáltatottak vagyunk. Különösen vonatkozik ez a betegekre. A betegek egyre kevésbé fogadják el a tudást kizárólag maguknak tulajdonító orvosok szakmai felsőbbrendűségét, egyre inkább szeretnének beleszólni a gyógyításuk folyamatába.


12. A rejtélyes vírus

Már az 1970-es években is tudott volt, hogy a női kismedencei rosszindulatú daganatok közül a családi halmozódást mutató petefészekrákkal ellentétben a méhnyakrák gyakrabban fordul elő azokban a nőkben, akik fiatalabb korban kezdték a nemi életet, akik gyakran váltogatják partnerüket, akik férfipartnerének több más szexuális kapcsolata is van, illetve akik többször szültek.


11. Az életmentő érlekötés

Az 1970-es évek közepén, még fiatal klinikai ügyeletvezető koromban egy éjszaka szirénázó mentő hozott egy kivérzett nőbeteget a Szülészeti Klinikára. Alig volt 33 éves a 2 gyermek édesanyja, akinek a hüvelyéből igen erős vérzést tapasztaltunk. Több palack vérrel kellett azonnal transzfundálnunk, hogy ne a vizsgálóasztalon haljon meg.


10. Jótett helyébe jót várj!

Debreceni egyetemista koromban, az 1960-as években a téli vizsgaidőszakok vizsgáit igyekeztem úgy szervezni, hogy a Karácsonyestét mindig Mezőkövesden, Szüleimmel töltsem. Többnyire december 24-én délelőtt vizsgáztam és a 2 órás vonattal már indultam is Füzesabonyba. Az egyik alkalommal jó hideg volt, a több órás úton az utasok szorgalmasan raktuk a hasábfákat a kályhára (akkoriban tehervagonokból átalakított „személykocsikban” az utasok fűtöttek).


9. Mindig van remény!

A hasban (a hashártyaüregben) meggyűlő szabad folyadék (ascites) sok betegségnek lehet kísérője. Többnyire pangásos vagy gyulladásos eredetű, de a nőgyógyászok elsősorban a legrettegettebb nőgyógyászati daganat, az előrehaladott petefészekrák velejárójaként találkozhatnak vele.


8. A gyógyító Promptcillin

Fiatal orvosok között a múlt század második felében szokás volt a nyári szabadságot munkával eltölteni. Ez szakmai kihívás is volt, de tagadhatatlanul a kis fizetések kiegészítésére is szolgált. Mi szülész tanoncok szülőotthonokba és „körzetbe” mentünk helyettesíteni.


7. A gyilkos torokgyík

Anyai nagymamám ötödik gyermeke, Antónia (Antóka) 1920-ban született. A két nagyfiú és két lány után Antóka lett Édesanyja szemefénye, aki azonban 7 éves korában súlyosan megbetegedett, torokgyíkot kapott. A ragályos betegség nevét onnan kapta, hogy a diftéria baktérium és toxinja a torokképletek nyálkahártyáján álhártyás gyulladást okoz. A toxin a nyirokutak mentén felszívódik, és a szerveket is megtámadja. A lepedék az összes garatképletre ráterjed, s az áldozat gyakorlatilag megfullad.


6. El a kezekkel a méhtől!

A szülészet az elmúlt évtizedekben, köszönhetően az ultrahang-diagnosztikának, az antibiotikumok hozzáférhetőségének és a transzfúzió lehetőségének, nagyon sokat fejlődött.


5. A betegnek mindig igaza van

A közelmúltban is volt egy álterhesem, de a történet csak néhány hétig tartott. Negyven év körüli nőnek méhdaganata méheltávolítást tett szükségessé. Konzerváló megoldás minden igyekezetünk ellenére sem volt lehetséges.


4. Ha hiányoznak a terhesség biztos jelei

A lelki tényezők szerepe a betegségek kialakulásában vitathatatlan. Régóta valljuk a szülészeti és nőgyógyászati pszichoszomatika fontosságát. Évekkel ezelőtt ebből a meggondolásból vezettük be a hazai szülészeti gyakorlatba a szülésfelkészítő és az anyaságra felkészítő tanfolyamokat, és igyekszünk ma is ezt a régebben egyáltalán nem természetes szemléletet meghonosítani.


1 |
hirdetés

Web Design & Development Prowebshop