A legtöbb új anyuka kimerült

Újabb kutatások szerint az újdonsült mamák alábecsülik azt a megterhelést, amit a szülés és a baba gondozása jelent számukra. Öt héttel a szülés után a legtöbben fáradtak voltak, emlőpanaszaik voltak és szexuális érdeklődésük is csökkent, egy új tanulmány szerint.

szülés, kimerültség | InforMed Hírek 2006 ;4   InforMed | Sándor, K
A tanulmány hangsúlyozza annak jelentőségét, hogy szülés után 4-6 hétnél hosszabb pihenés és erőgyűjtés szükséges, és a nőknek több támogatást kellene kapniuk. Szemben az USA-val, más országokban az anyák támogatása és a szülési szabadság sokkal nagyvonalúbb.

Az Egyesült Államokban ugyanis a törvény azt írja elő, hogy a több mint 50 főt foglalkoztató vállalatok alkalmazottai 12 hét fizetetlen szabadságot vehetnek ki szülés után.

A legtöbb nő azonban ezt nem engedheti meg magának, és a törvény csak a viszonylag nagy vállalatok számára kötelező. Így tehát korábban többen mennek vissza dolgozni, mint szeretnének.

A tanulmány szerint a dolgozó anyák 76 %-a a szülés után egy éven belül újra munkába áll. 41% három hónapon belül, és egyhatoduk a szülés után egy hónapon belül.

A tanulmány szerzői sejtették, hogy sok nőnek még a szüléssel kapcsolatos panaszai lehetnek, illetve az újszülött gondozásával vannak problémáik.

Ezért kikérdeztek több, mint 700 nőt öt héttel szülés után. Az átlagéletkor 30 év körül volt.

Nem volt meglepetés, hogy körülbelül a nők kétharmada fáradtságról panaszkodott, 60 %-nak voltak emlőpanaszai és 52 % szexuális érdeklődése csökkent. A nők fele fejfájásról panaszkodott, 43%-nak fájt a háta és a nyaka.

A császármetszéssel szült nőknek több volt a panaszuk, de meglepő módon a szoptató nőknek is, bár az emlőbimbó fájdalmat az értékelésnél nem vették figyelembe. A szoptatott babák emésztése gyorsabb, gyakrabban kell őket etetni, ettől fáradtabbak, írják a szerzők.

A szerzők szerint nincs optimális időpont a munkába történő visszatéréshez, bár akik megengedhetik maguknak, hogy 12 hétre távol maradjanak, meg is teszik.

Természetesen a visszatérés időpontja számos tényezőtől függ: egészséges-e a baba és a mama? Férjnél van-e, vagy egyedülálló? Mit dolgozik? Szereti vagy utálja a munkáját. Mennyire rugalmas a munkaideje?

A szerzők szerint a várandós anyákat jobban kell tájékoztatni arról, hogy mi várható szülés után, a munkahelyeknek pedig rugalmasabbnak kellene lenniük.
| szülés, kimerültség
2006-03-31 09:40:04
hirdetés
hírdetés

Web Design & Development Prowebshop