Biztonságos a terhesség alatti influenzaoltás egy nagy tanulmány szerint

A témával foglalkozó kiterjedt tanulmány szerint biztonságos a terhesség alatti influenzaoltás.

terhesség, influenza, oltás | MTI Hírek10
Norvég kutatók nem találtak bizonyítékot arra, hogy a vakcina növelné a magzat elvesztésének kockázatát. A szakemberek emlékeztettek arra, hogy ha a nők a terhesség ideje alatt fertőződnek meg az influenza-vírussal, akkor jelentősen növekedhet a magzati halálozás kockázata.

Az influenza elleni védőoltást már jó ideje biztonságosnak tartják mind a várandós nőkre, mind a magzatra nézve. Az amerikai egészségügyi szakemberek több mint ötven éve kezdték ajánlani a terhes nőknek, hogy oltassák be magukat influenza ellen, mivel egy 1950-es évek végén jelentkező járvány során magas halálozási arányt észleltek a várandós nők körében.

Valószínűleg a mostani az eddigi legnagyobb tanulmány, amely górcső alá veszi a terhesség ideje alatti védőoltás biztonságosságát és hatékonyságát. Az eredmények a New England Journal of Medicine (NEJM) című orvosi folyóiratban láttak napvilágot, miközben az Egyesült Államok és Európa már egy korai és intenzív influenzaszezonnal küzd.

A norvég Közegészségügyi Intézet vezetésével készült tanulmány 2009-ben és 2010-ben vizsgálta a terhességeket az országban a globális újinfluenza-járvány idején. Norvégiában 2009 előtt még nem volt bevett gyakorlat a terhesség ideje alatti védőoltás ajánlása. A járvány idején azonban minden második és harmadik trimeszterben lévő nőnek javasolták az újinfluenza elleni vakcinát.

A tanulmány több mint 113 ezer terhességet vizsgált, amelyek közül 492 végződött magzati halálozással. A kutatók számításai szerint a nem beoltott nők esetében majdnem kétszer akkora volt a magzati halálozás kockázata, mint a védőoltással ellátott társaiknál.

A 2009-es újinfluenza-járvány nyomán kevesebb mint 15 százalékról nagyjából 50 százalékra nőtt a védőoltást választó terhes nők aránya az Egyesült Államokban. Az egészségügyi szakemberek szerint azonban ennél magasabb arányra van szükség az újszülöttek védelme érdekében. Mint hangsúlyozták, a csecsemőket nem szabad beoltani hat hónapos korukig, de korábbi tanulmányok kimutatták, hogy a babáknak is jut némi védelem, ha édesanyjuk megkapja a rendes évi influenzaoltást.
| terhesség, influenza, oltás
2013-01-18 05:56:24

Web Design & Development Prowebshop