Antidepresszánsok szedése a terhesség alatt
Azok a nők, akik terhességük ideje alatt abbahagyják az antidepresszánsok szedését, azt kockáztatják, hogy visszaesnek, olvasható a JAMA-ban, az Amerikai Orvosszövetség folyóiratában. Ez ellentétben áll azzal a közhiedelemmel, hogy a terhes nők mind sugárzanak a boldogságtól.
Kép: FreeDigitalPhotos.net
A tanulmány nem ad egyértelmű választ a szedjük–ne szedjük kérdésre, azonban egy sor új információt közöl arról, hogy a terhes nőnek össze kell vetnie annak a kockázatát, hogy a gyógyszer árt a magzatnak, azzal a rizikóval, hogy kezeletlen marad a depressziója.
Fontos, hogy a beteg ne higgye, hogy a terhességi hormonok megvédik azoktól a hangulati problémáktól, amelyekkel a terhesség előtt kellett szembenéznie. A tanulmány nem foglalkozik a szülés utáni depresszióval, csak az eddig kevéssé ismert terhesség alatti problémával.
Nem tudni pontosan, hány terhes nő szed antidepresszánst, de annyi bizonyos, hogy számuk több millióra tehető, egy felmérés szerint 8,4 millió szülőképes korú nő lehet érintett.
A kutatók 201, súlyosabb depresszióban szenvedő terhes nőt követtek, akik antidepresszánst szedtek, ám etikai okokból nem jelölték ki véletlenszerűen, melyik csoport szedje, vagy ne szedje a gyógyszert. A döntést a nőkre bízták, és a kutatók csak megfigyelték a történteket. A gyógyszert abbahagyók 68 százaléka visszaesett, körükben ötször akkora volt a visszaesés gyakorisága, mint a gyógyszert folyamatosan szedőknél. Ez sem bizonyult azonban minden esetben hatásosnak, a kezelést folytatók 26 százaléka még így is depressziós maradt.
Más kutatásokból kiderül, hogy a terhesség utolsó három hónapjában szedett antidepresszánsok ingerlékennyé tehetik az újszülöttet, néha súlyos légzési problémákat is okozhatnak. Az első trimeszterben szedett gyógyszer szívrendellenességek okozója lehet. Szakemberek szerint az új tanulmány csupán segítheti az orvost és betegét a döntésben, ami nagy körültekintést igényel.