Gyógyszerszedés terhességben: antidepresszánsok

Fokozza a fejlődési rendellenességek kockázatát, ha a terhes nő antidepresszánsokat szed a terhesség első trimeszterében – állapították meg a Montreal-i Egyetem kutatói. Tanulmányuk a British Medical Journal című orvosi folyóiratban jelent meg.


Fájdalomcsillapítók a terhesség alatt

A British Medical Journal-ban megjelent tanulmány szerint egyes vény nélkül kapható fájdalomcsillapítók szedése meggondolandó a terhesség alatt.


Antidepresszánsok szedése a terhesség alatt

Azok a nők, akik terhességük ideje alatt abbahagyják az antidepresszánsok szedését, azt kockáztatják, hogy visszaesnek, olvasható a JAMA-ban, az Amerikai Orvosszövetség folyóiratában. Ez ellentétben áll azzal a közhiedelemmel, hogy a terhes nők mind sugárzanak a boldogságtól.


Kiderítették, hogyan hat a betiltott Contergan

Svájci és amerikai tudósok kimutatták a Contergan hatásmechanizmusát. Az 1960-as években gyermekek ezrei jöttek a világra sérülten, mivel édesanyjuk az e néven forgalmazott nyugtatót szedte a várandósság alatt.


Biztonságos a terhesség alatti influenzaoltás egy nagy tanulmány szerint

A témával foglalkozó kiterjedt tanulmány szerint biztonságos a terhesség alatti influenzaoltás.


Az antidepresszánsok nem növelik a terhesség körüli kockázatokat

A terhesség ideje alatt szedett antidepresszánsok nincsenek összefüggésben a halvaszületés vagy a csecsemőhalálozás magasabb kockázatával - derült ki egy svéd tanulmányból.


Egyre több baba születik ópiátmegvonási tünetekkel

Átlagosan minden órában világra jön legalább egy ópiátmegvonási tüneteket mutató újszülött az Egyesült Államokban, az elmúlt évtizedben megháromszorozódott az ilyen babák száma - állapították meg amerikai kutatók.


Nem károsodik a magzat, ha kemoterápiát kap az állapotos anya

Nem kockáztatják születendő gyerekük egészségét azok a várandós nők, akiknél kemoterápiát alkalmaznak daganatos betegségük miatt - közölték követéses vizsgálatuk eredményét kutatók a The Lancet Oncology című brit orvosi folyóirat legfrissebb számában.


Kockázatnak vannak kitéve az antidepresszánsokat szedő anyák újszülöttjei

Az antidepresszánsokat szedő anyák újszülöttjeinek tüdejében gyakrabban fordul elő veszélyesen magas vérnyomás a szokásosnál - írták kutatók a British Medical Journal (BMJ) című orvosi folyóirat legfrissebb számában.


Antidepresszánsok és autizmus

Egyes kutatások szerint a terhesség alatt szedett antidepresszánsok (szelektív szerotonin visszavétel-gátlók) kismértékben bár, de a születendő gyermeknél akár a kétszeresére is fokozhatják az autizmus kockázatát.


1 |
hirdetés

Web Design & Development Prowebshop