2012-ben még csak a Down-szindróma kimutatására volt alkalmas a prenatális genetikai teszt, ma már a vizsgálatok köre kiterjed a leggyakoribb kromoszóma-rendellenességekre és a magzat teljes kromoszóma-állományának vizsgálatára is.
A leendő anyuka és a baba egészsége érdekében is célszerű bizonyos orvosi vizsgálatokon részt venni. Ennek - ajánlott - menetrendjét osztjuk meg Olvasóinkkal…
Fokozza a fejlődési rendellenességek kockázatát, ha a terhes nő antidepresszánsokat szed a terhesség első trimeszterében – állapították meg a Montreal-i Egyetem kutatói. Tanulmányuk a British Medical Journal című orvosi folyóiratban jelent meg.
A terhesség első trimeszterében gyakran előfordulhat vérzés, ami általában nem utal semmilyen problémára. A második és harmadik trimeszterben azonban elképzelhető, hogy valamilyen szövődmény jele. A vérzésnek több oka is lehet.
Már a fogamzástól számított két héten belül vannak olyan jelek, amelyek a terhességről árulkodhatnak, amikor a tesztet még meg sem vette. Nagy egyéni eltérések lehetnek, sokan az alább felsorolt egyik jelet sem észleli magán, de a legtöbb nő már az első kimaradt menstruáció előtt érzékelhet néhányat ezekből.
A szakértők úgy vélik, hogy a szülés utáni depresszió aránya legalább kétszer olyan magas lehet, mint a jelenlegi statisztikák, mivel sok esetet nem diagnosztizálnak.
Egy kisbaba érkezése mindig öröm. Vagy mégsem? A szülés után egy-három nappal sok kismama riadtan tapasztalja, hogy a terhességét végigkísérő boldog, izgalommal teli várakozást érzelmi labilitás, sírásközeli hangulat és súlyos alvászavar váltja fel.
Az első gyermekes anyák a szülés után fokozottan veszélyeztetettek, állítja egy nagyszabású új vizsgálat – nemcsak a szülés utáni depresszió fenyegeti őket, hanem egy sor elmebetegség is.
A Columbia-egyetem és a New York-i pszichiátriai intézet kutatói megállapították, hogy az apa életkora igen szoros összefüggésben van a spontán abortuszok számának növekedésével.
Természetesen, minden párnak saját döntése, jelen lesz-e az apa a szülésnél. Egy amerikai pszichiáter most felhívja a figyelmet az apás szülés lehetséges veszélyeire is.