Gyógyfürdőkezelések, ivókúrák

2000. 02. 03

A rómaiak után a keresztes lovagok voltak az első "gyógyturisták", akik hírét vitték a Kárpát-medence gyógyvizének. A törökök a maguk másfél száz évével már nem turistaként fürödtek a hazai enyhet nyújtó vizekben. Nincs is jobb, mint a didergető hidegben a kellemes meleg vízben dagonyázni, még akkor is, ha egyébként nincs semmi szervi bajunk. A legolcsóbb persze az otthoni kád, amelybe ásványi sót szórunk - de a valódi élvezet a termálfürdő. Sokszor leírtuk már, hogy a hazai idegenforgalom egyik legsikeresebb ágazata éppen a gyógyturizmus. Azt sem először emlegetjük föl, hogy ebből a magyar vendégek kevéssé részesülnek - már ami a magasabb nívójú házak szolgáltatásait illeti -, de némelyik már egyre népszerűbb a belföldi vendégek körében is. A magyar gyógy-idegenforgalom a hazai gyógyvízkincs és a magas szintű orvosi ellátás miatt lett világszerte olyan népszerű. A gyógyszállói pihenéshez, illetve kezeléshez - amint azt dr. Fluck István, a Danubius Hotels Group főorvosa leszögezi - semmilyen szakorvosi beutaló vagy javaslat nem szükséges. Ennek ellenére célszerű, ha a vendég (beteg) előzetesen konzultál kezelőorvosával, hogy nincs-e ellenjavallata a kezeléseknek. (Vagy például a meleg vízben való hoszszabb tartózkodásnak - teszi hozzá e sorok írója.) Az alacsonyabb kategóriájú hévízi szállókban mindig sok a magyar vendég is, annál is inkább, mivel az üdülési csekket mindegyik gyógyszállóban elfogadják. A támogatott kezelések igénybevételének feltétele az, hogy a betegnek érvényes biztosítása legyen, azaz taj-kártyája. Egyre gyarapodik a hazai gyógyszállók száma - Hévízen újabb négycsillagos szálló épül. Beszáll az izmosodó magántőke is: Zalacsányban például nemrég nyílt meg a Hotel Thermal. Újabban azt tervezik, hogy a Balaton déli partján - téli forgalmát élénkítendő - szintén nyitnak egy egész évben üzemelő gyógyszállót. Az ország összes termálvize hasznosítható lenne így, ami egyébként nincs ingyen: a vízért is fizetni kell, nemcsak a beruházás emészthet fel tetemes összegeket. No meg szükségeltetik mellé kiépített kereskedelmi és kulturális infrastruktúra is, hiszen a vendég - legyen magyar vagy külhoni - egész nap nemcsak enni, inni és gyógyulni akar. A termálszálló valójában nem hivatalos elnevezés, csak annyit jelent, hogy az adott szállodában termálvizet és nem melegített csapvizet használnak. A gyógyszálló olyan idegenforgalmi létesítmény (kereskedelmi szálláshely) amely önálló gyógyászattal rendelkezik, és állandó az orvosi felügyelet. Ez azt is jelenti, hogy a gyógyszállóknak saját egészségügyi személyzettel kell rendelkezniük. A Danubius Hotels Group összes "termálszállója" minősített gyógyszálló. A gyógyszállóvá minősítés az Egészségügyi Minisztérium Országos Gyógyhelyi és Gyógyfürdői Főigazgatóságának (OGYFI) hatáskörébe tartozik. Az OGYFI a rendelkezésre álló adatok és szakmai anyagok, valamint helyszíni szemle alapján a Gazdasági Minisztériummal egyetértésben dönt a megnevezés, valamint a gyógyászati használatbavétel engedélyezéséről. A terveket előzetesen egyeztetni kell az OGYFI-val. A termálvizet illetve gyógyvizet gyakran vezetéken juttatják el a felhasználás helyére. Termálvíz az a természetes forrásból vagy fúrt kútból nyert víz, amelynek hőmérséklete 30 Celsius-foknál magasabb. (Ez a Magyarországon érvényes érték, amely más országokban ettől eltérő. Azokat a vizeket, amelyek egy literében 1000 mgr-nél több oldott ásványi anyag vagy bizonyos biológiailag aktív küszöbértéknél több fordul elő, ásványvizeknek nevezzük. (Fürdés céljára történő felhasználás esetén.) A gyógyvizek olyan természetes ásványvizek, amelyeknek orvosi kísérletekkel bizonyított gyógyhatásuk van. Az ásványvíz koncentrációs határértéke 500 mgr/liter, az ivásra vagy ivókúrára használt vizek esetén. Gyógyászati szempontból mozgásszervi megbetegedések esetén jó hatásúak a kénes gyógyvizek. A gyógyfürdők szolgáltatásainak támogatására évente hozzávetőleg kétmilliárd forintot szán a költségvetés. Az összeg mindig kompromisszumok eredménye, az idegenforgalom gyógy- és termálturizmus albizottsága, valamint az egészségügyi tárca illetékesei vívnak többek között ilyenkor nagy csatát. Ez azonban csak a már említett tíz szolgáltatásra vonatkozik. Jó néhány gyógyfürdő és -szálló is jelentős korszerűsítésre szorul. Nemcsak azért, mert korrodálódtak egyes csövek, tönkrementek fontos berendezések, hanem mert a vendégek igénylik a szép környezetet, a közönségcsalogató attrakciókat, a "szórakoztató" medencéket, a pezsgőfürdőt vagy az ikercsúszdát éppúgy, mint a fejlettebb gyógyászati részlegeket. A beteg nemcsak gyógyulni akar, hanem szórakozni is. A napi vendégek sokszor olyan családtagokkal érkeznek, akik nem a gyógyászati kezeléseket akarják igénybe venni, hanem csak lubickolni akarnak. Sok millió, vagy éppen több milliárd forintba kerül az infrastruktúra karbantartása is, legyen szó a Széchenyi fürdő rekonstrukciójáról, a Lukács iszaptó medencéjéről vagy a hajdúszoboszlói harminchektáros strandfürdő és gyógyászati részleg felújításáról. De a legelső kérdés, amire válaszolni kell: hogyan jut ide a külföldi vendég? A nyugat-dunántúli Danubius gyógyszállók vendégeivel tele immár a harmadik charter légijárat közlekedik Sármellékre, Svájcból és Németországból. A Cross Air 1994 óta rendszeresen repül Zürich és Sármellék között. 2000 tavaszától a főszezon végéig, a Baden-Air gépei Berlinből és Baden-Badenből érkeznek, az Eurowings légitársaság pedig a Berlin- Tempelhof-Lipcse-Sármellék útvonalon közlekedik. Hasonló módon lehetne charterjáratokat közlekedtetni a skandináv területről is, ám ez nem egykönynyen megdolgozható piac. A gyógyvízből élő települések - lásd Hévízet és környékét - látható módon és örvendetesen gazdagodnak. Árban is széles az éttermi és szuvenírajánlat: a dirndlitől a porecelánig szinte minden van bőséggel, és ez szükséges is, mert a gyógyvendég sokat költ. Mi, magyarok sem vagyunk spórolósak külföldön. Igaz, arra kevés az adat, hogy mint gyógyvendégek, mennyit költünk, mivel ilyen céllal ritkán kelünk útra. Talán azért, mert kevésbé hívják rá fel a figyelmünket, vagy mert erre itthon is van lehetőségünk? Ki tudja. Pedig rengeteg a külhoni gyógyszálló, még olcsóbb panzió is akad. Annak a tehetős menedzserrétegnek, amelynek Mauritius vagy Aruba a sikk, a határtól néhány kilométerre lévő Hundertwasser által tervezett, méregdrága Rogner Szálló talán eszébe sem jut. Pedig már több utazási iroda is szervez ide utakat. Az OTP saját tulajdonában lévő Bad Kleinkircheim-i gyógyszálló szinte mindig tele van. Ha turistáink nem is igen vágynak külhoni vizekre, a hazai gyógy-idegenforgalom már exportálja menedzseri tapasztalatait. Dr. Hornyánszky Zoltán, aki néhány hónapja a Danubius Group Mariánské Lázné-i Butterfly Szállodájának az igazgatója, úgy véli, a magyar turisták előbb áldoznak pár százezret egy kenyai szafarira, mint ennek az összegnek a felét egy csehországi gyógyszállóban való pihenésre. Pedig ezen a tájon több százéves hagyománya van a gyógykúráknak. Itt ez elsősorban és hagyományosan ivókúrákat takar, de a melegített szén-dioxidban gazdag víz csodákat tehet a vérkeringéssel is. Marienbad - ahogyan a német ajkú vendégek nevezik - nagy népszerűségnek örvendett a Monarchia idején is. A vendégek elvárják azt is, hogy golf- és teniszpályák is a rendelkezésükre álljanak. A sportolási lehetőségek legalább olyan fontosak, mint a jó menedzsment. Csehországban a társadalombiztosítás minden fontosabb kezelést teljes egészében térít a gyógyszállók vendégeinek, a szanatóriumokban pedig mind a szállás, mind az ellátás ingyenes. A társadalombiztosítás ma összesen tíz kezelési formát támogat. Ezek szakorvosi javaslatra általában térítésmentesen vehetők igénybe, bár néhány helyen hozzájárulást kérnek a betegtől. A kezeléseket kúraszerűen kell igénybe venni. Egy kúrában négyféle kezelés szerepelhet és mindegyikből 15-15 adható. Évente két kúra írható fel. A támogatott kezelések: ltermál medencefürdő, lkádfürdő, liszapkezelések, lsúlyfürdő, lszénsavas fürdő, lgyógymasszázs, lvíz alatti gyógymasszázs, lvíz alatti csoportos gyógytorna, lkomplex gyógyfürdő-ellátás (ez az úgynevezett nappali kórház), lcsoportos gyógyúszás, 18 éven aluliak számára.

1 |
Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop