Lusta felnőttekké válnak a nem sportoló gyerekek

Aki már gyermekként kihúzza magát a sportos tevékenységek alól, az valószínűleg felnőttkorában sem fog rendszeresen sportolni

sport, gyermeknevelés | MTI Hírek 2011 ;8
A Forsa német közvélemény-kutató intézet által a Techniker Krankenkasse (TK) biztosító megbízásából, ezer ember megkérdezésével készített reprezentatív felmérésből kiderült: a németországi felnőttek 44 százaléka vallja magát "antisportolónak". Többnyire már fiatal korban eldől, további életünk szerves részét képezi-e majd a mozgás: aki gyermekként aktív, felnőttkorára is az marad.

A sporttevékenységek legnagyobb konkurenciája a televízió. A gyermekek egyharmada napi több mint egy, a felnőttek több mint fele pedig napi több mint két órán keresztül néz tévét.

"A tévé előtt a gyerekek se futni, se beszélni nem tanulnak meg" - fejtette ki Norbert Klusen, a TK vezetője. Kiemelte: folyamatosan nő azoknak a gyerekeknek a száma, akik beszéd- és mozgásterápiás segítségre szorulnak.

Klusen elmondta: a gyerekek kevesebb mint fele jár gyalog vagy kerékpárral iskolába, és az iskolások csaknem hetven százaléka még egy órát sem mozog naponta. "Emellett a gyerekek egyre több időt töltenek el a televízió, a számítógép és a játékkonzolok előtt. A szemünk láttára cseperedik fel a televízió előtt lazsáló új generáció" - tette hozzá a biztosítótársaság vezetője.

| sport, gyermeknevelés
2010-03-28 21:32:56

Web Design & Development Prowebshop