Féligazságok

A nagy nyilvánosság előtt, ismeretterjesztő célzattal jelentkező orvosok is sokat tehetnek a gyógyszerekbe vetett bizalom növelése érdekében. Tehetik ezt azáltal is, hogy néhány tévhitet eloszlatnak, illetve hibát kiküszöbölnek. Ilyen hiba többek között az, hogy minduntalan "a túlzott gyógyszerfogyasztás ártalmairól" esik szó a tömegkommunikációs fórumokon.

gyógyszerszedés, tévhitek, féligazságok | Gyógyszer a családban 2004 ;   InforMed | Szendei, K.
Hazai és külföldi tapasztalatok bizonyítják, hogy a betegek a jóhiszemű féligazságok hallatára gyakran a tapasztalt kezdeti javulás után elhagyják a gyógyszerszedést, hiszen az orvosoktól, az újságban, a rádióban és a televízióban azt hallották, hogy a túlzott gyógyszerfogyasztás káros. Az orvosi utasításokban viszont gyakran nem kapnak elég tájékoztatást arról, hogy mikor normális, mikor célszerű és mikor haszontalan vagy éppenséggel káros, tehát túlzott a gyógyszerfogyasztás. Ez a féligazság azért is hamis, mert a krónikus betegségben szenvedők, akiknek gyakran éveken, évtizedeken át kell gyógyszert szedniük, eleve nem túlzott gyógyszerfogyasztók, hiszen a magas vérnyomásban szenvedő beteg vagy az epilepsziás sem fogyaszt túlzott gyógyszert akkor, amikor panaszmentessé válva lelkiismeretesen szedi tovább gyógyszerét. Ha viszont a vény nélkül is kapható vagy vényre beszerezhető altató- vagy nyugtatószerek túlzott szedésétől óvjuk az érdekelteket, akkor jó szolgálatot teszünk.
2005-04-09 09:40:02
| gyógyszerszedés, tévhitek, féligazságok

További koronavírus tévhitek és cáfolatuk

Az alábbiakban felsorolunk még több, az új koronavírus fertőzéssel kapcsolatos tévhitet.


A koronavírus körüli tévhitekről

Az új koronavírus (2019-nCoV) megjelenése, gyors terjedése váratlan kihívások elé állított bennünket, az egész emberiséget érintő pandémiáról van szó. A betegség tüneteit nagyjából ismerjük, mechanizmusát már kevésbé, hosszútávú egészségi hatásait pedig egyáltalán nem.


Gyógyszerszedés terhességben: antidepresszánsok

Fokozza a fejlődési rendellenességek kockázatát, ha a terhes nő antidepresszánsokat szed a terhesség első trimeszterében – állapították meg a Montreal-i Egyetem kutatói. Tanulmányuk a British Medical Journal című orvosi folyóiratban jelent meg.


Étkezési tévhitek

Annak, aki egészségesen szeretne étkezni, annak bizony nincs könnyű dolga: túlságosan sok, egymásnak ellentmondó tanáccsal, szabállyal, ígérettel találja szembe magát.


Nők és a szívbetegség- tévhitek

Számos kampány ellenére még mindig makacsul tartja magát néhány tévhit a nők szívbetegségével kapcsolatban. Az alábbiakban a tények ismertetésével megpróbáljuk eloszlatni ezeket.


hirdetés
hírdetés

Web Design & Development Prowebshop