Plasztikai sebész lett az Astellas-közönségdíjas

Astellas-közönségdíjas lett Debreczeni Béla Zoltán plasztikai sebész, aki így elnyerte Az év orvosa címet.

A március 20-án zárult, két héten át tartó internetes közönségszavazáson páciensek, hozzátartozóik és ismerőseik döntöttek a betegtörténettel felterjesztett, különleges emberségről tanúságot tevő idei jelöltek legjobbjairól.

Debreczeni Béla Zoltán, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ (MH EK) Honvédkórház I. Sebészeti Osztály Esztétikai Plasztikai Sebészeti Részlegének főorvosa 2766 ponttal lett az első a döntőbe került 107 orvos közül. 2256 ponttal Cseh Botond, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Neurológiai és Pszichiátriai Intézetének neurológus főorvosa lett a második, 2133 ponttal pedig Homoki Ildikó, Abony házi gyermekorvosa a harmadik.

A szervezők szerint az elmúlt évek alatt gyakran előfordult, hogy a páciensek saját történetük beküldésével nemcsak egyetlen orvost, hanem egy komplett osztályt szerettek volna díjra jelölni, mert úgy érezték, hogy a megismert csapat együtt érdemes az elismerésre. Ezért a betegek gyógyulása érdekében végzett áldozatos munka, valamint a kiemelkedő szakmai és emberi teljesítmények csoportos elismerésére 2014 őszén magánszemélyek De Chatel Rudolf-emlékdíj elnevezéssel önálló díjat alapítottak, amelyre az osztályokat a betegek saját történeteik beküldésével terjeszthették fel. A 2014-es Év orvosa pályázat keretében meghirdetett emlékdíjra 34 jelölés érkezett - közölte Morva Gábor pályázati programvezető hétfőn az MTI-vel. Míg az egyéni jelöltekről az internetes szavazás során a nagyközönség, a csoportos felterjesztettek rangsoráról a díjalapítókból álló zsűri döntött.

Az alapítók a jelölő történeteket és a felterjesztett munkaközösségeket megismerve végül úgy határoztak, hogy a De Chatel Rudolf-emlékdíjat idén a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Csecsemő- és Gyermekszívsebészeti Anaesthesiológiai Intenzív Részlege és a Heim Pál Gyermekkórház Sebészeti és Traumatológiai Osztálya dolgozóinak megosztva ítélik oda.

Az elismeréseket pénteken adják át.

| egészségügy, díj, orvos, Debreczeni Béla Zoltán, Az év orvosa
2015-03-23 16:47:09
hírdetés
hirdetés
hírdetés

Web Design & Development Prowebshop