1909-ben Emil Theodor Kochert, a híres svájci sebészorvost tüntették ki orvosi Nobel-díjjal: "a pajzsmirigy élettanának, kórtanának és sebészetének kutatásáért".

A pajzsmirigy a légcső két oldalán elhelyezkedő belső elválasztású mirigy, melynek működési zavarairól, de elsősorban kóros megnövekedéséről (golyva, strúma) már 1700 óta vannak - esetenként téves - feljegyzések. A pajzsmirigy működését akkor még nem ismerték, bár 1920-tól már ismertté vált a jódadagolás előnyös hatása pajzsmirigy megnagyobbodása esetén, de például a jódhiány strúmát kiváltó szerepe akkor még ismeretlen volt.

Ha a golyva méreténél fogva a légcső összenyomásával fulladás veszélyét okozta, műtétet végeztek, de még az 1800-as évek közepén is körülbelül 20 százalékos halálozással járt a műtét.

Kocher, a kiváló svájci sebész sokat tett a pajzsmirigy betegségeinek felderítése és a műtéti technika finomítása terén. Elkülönítette a pajzsmirigy-megnagyobbodás különböző formáit, megállapította a túlműködés, normális működés és a működési hiány jeleit.

A túlműködő pajzsmirigy vizsgálatára kialakított módszere Kocher-tünet néven található meg az orvosi lexikonokban.

A túlműködő strúma esetén a szem kidülled, a beteg verejtékezik, szívverése szapora, reszket, indokolatlan félelmek gyötrik, testsúlya csökken.

A működés hiánya (kretenizmus) esetén a csontfejlődés és az idegrendszer fejlődése zavart, szellemi visszamaradottság, közöny, aránytalan törpeség lehetnek a következmények.

(Néhai tudós anatómiaprofesszorom a következőképpen jellemezte a pajzsmirigyműködés zavarával jelentkező beteget: túlműködés esetén, ha kérdezünk valamit a betegtől, még be sem fejeztük a kérdést, a beteg azonnal, izgatottan válaszol. Hiányos pajzsmirigyműködés esetén a négyszer-ötször feltett kérdés után a beteg megszólal: "Tetszett... valamit... mondani?" - szerző megj.)

Kocher próbálta a pajzsmirigy funkcióját a vérkép alapján jellemezni, ez természetesen ma már nem használatos módszer, hiszen ma már a modern és pontos izotópdiagnosztikát alkalmazzuk. Kocher elődeinél sokkal finomabb műtéti technikát dolgozott ki a strúma eltávolítására. Vigyázott a nyaki erek, idegek épségére, ma is jól használható sebészeti műszereket vezetett be: a Kocher-érfogót, (ami ma is az egyik leggyakrabban használt sebészeti műszer), a Kocher-szondát a tompa preparáláshoz, mellyel elkerülte a nyaki idegsérülést, ami a műtétek következtében gyakran hangszalagbénulást okozott. Jellegzetes "gallér" metszésével megkímélte a nyaki izmokat és kozmetikai szempontból is jó eredményt ért el.

1882-ben leírta, hogy a pajzsmirigyműtét során bekövetkező mellékpajzsmirigy kiirtásának súlyos következményei vannak, s úgy foglalt állást, hogy a műtétet - amennyiben lehetséges - el kell kerülni, gyógyszeres kezeléssel kell próbálkozni. Tevékenységével ösztönözte az endokrinológiai (hormontermelő) belső elválasztású mirigyekkel kapcsolatos) kutatásokat, melyek addig meglehetősen gyermekcipőben jártak. Az 1909-ben elnyert Nobel-díjjal is ezen tevékenységét részesítették elismerésben.

Kocher számos egyéb, fontos eljárással gazdagította a sebészeti műtéttant. A vállficam helyretétele ma is az ő műfogásai szerint történik. A hasi sebészeti eljárások, a csontbetegségek, a lőtt sebek ellátása, a hátgerinc, a visszerek műtétes kezelése terén végzett tevékenysége a kor legmegbecsültebb sebészévé avatta.