Paul Ehrlich és Ilja Iljics Mecsnyikov

A természettudósok, írók és az emberiség békéjéért harcolók legmagasabb kitüntetése a Nobel-díj. Ezt minden év decemberében, az alapító halálának évfordulóján osztják ki Stockholmban.

1908-ban Paul Ehrlich német orvos és Ilja Iljics Mecsnyikov orosz biológus megosztva kapták a Nobel-díjat: "az immunitás terén végzett munkásságukért". A két kutató egymástól függetlenül végezte munkáját.

Paul Ehrlich fiatal orvos korában a vér minőségi elemzésével foglalkozott. 1877-ben a vérsejtek festésére kidolgozta a triacid festési eljárást, melynek segítségével a vér különböző alapelemei mikroszkóppal jól ekülöníthetőkké váltak. Őt tekintjük a minőségi vérkép elemzésének megteremtőjeként.

Sejttani kutatásai során különleges kötőszöveti sejtet írt le, melyről csak 1953-ban derült ki, hogy az ilyen sejtekben lévő szemcsék termelik a hisztamint, ezáltal az immunrendszer egyik sejttípusát írta le.

Kutatta a szervezet veleszületett vagy szerzett immunitását (ellenálló képességét) fertőző betegségekkel szemben. A szerzett védettséget állatok termelte ellenanyagok beadásával is létre lehet hozni. Ennek technikáját Behring német bakteriológus elképzelése alapján Ehrlich dolgozta ki. 1892-re hatásos diftériatoxin elleni antitoxinnal rendelkeztek, mely a magas halálozással járó diftéria megbetegedések ellen hatásos védőanyagnak bizonyult. Behring ezekért a felfedezésekért 1901-ben megkapta az első orvosi Nobel-díjat. Az oltás elterjedt, 1896-ban a német kormány szérumkutató intézetet létesített, s vezetésével Paul Ehrlichet bízta meg. Eredményei elismeréseként 1908-ban Nobel-díjat kapott. Francia plakát 193O-ból, mely a szifilisz veszélyére hívta fel a figyelmet. Hangulata a jelenlegi AIDS elleni küzdelemre emlékeztet.

Vele egy időben Ilja Iljics Mecsnyikov is jelentős felfedezésre jutott az emberi védekezőképességgel kapcsolatban. Felfedezte, hogy úgynevezett fagociták vagy falósejtek kebelezik be a szövetekbe jutott elhalt vagy élő idegen anyagokat. Ezzel a felfedezéssel alapjaiban forradalmasította a fertőzésről és a védekezőképességről kialakult addigi nézeteket. Felfedezése úgy történt, hogy Szicíliában éppen tengeri virágállatokat tanulmányozott, és feltűnt neki, hogy azokban amőbaszerű sejtek találhatók, amelyek képesek apró részecskék, sőt, baktériumok bekebelezésére.

1888-ban Mecsnyikov elhagyta Oroszországot, odesszai kutatóintézetét, s végleg Párizsba ment, ahol a híres bakteriológus, Pasteur odaadó tanítványa lett, majd 1905-től 28 éven át a párizsi Pasteur Intézet igazgatója volt. Itt dolgozta ki fagocitózis elméletét, miszerint a vérben lévő fehérvérsejtek képesek a vérben lévő baktériumok elpusztítására. 1908-ban Nobel-díjat kapott.

Mecsnyikov egyébként különc tudós volt, például időjárástól függetlenül mindig kalocsniban járt és esernyőt hordott magánál. A tudomány megszállottja volt: a kolera megbetegedés tanulmányozására önmagát fertőzte meg a kórokozóval, így tanulmányozta annak fertőzőképességét, a betegség lappangási idejét, a tüneteket.

Természetesen a két tudós tevékenysége a Nobel-díj elnyerése után is még nagyon sok újdonságot hozott az orvostudománynak. Ehrlich éveken át keresett egy olyan specifikus kémiai anyagot, amely célzottan el tudná pusztítani a kórokozókat, tehát úgy hatna, mint az egyén által termelt ellenanyagok. Ehrlich "varázsgolyóról" beszélt, mely mint egy lövedék semmisíti meg a behatoló baktériumot és az emberi sejtet nem pusztítaná. Arra gondolt, hogy néhány festék talán alkalmas lenne erre a célra. Amikor munkatársával, Szahacsiró Hatával együtt arzénvegyületeket vizsgáltak, úgy találták, hogy az egyik anyag (a 606. kísérlet anyaga) képes elpusztítani a szifilisz kórokozóját.

A szifilisz (luesz, vérbaj) a kor gyógyíthatatlan - mérgező higanyvegyületekkel kezelt - nemi betegsége volt (sajnos, még ma is előfordul), ami világszerte súlyos járványokat okozott. Sokan már a betegség korai stádiumában meghaltak, másoknál a nemi szerveken képződő fekélyek és a később látható kiütések eltűnése után a baktérium a szervezetben súlyos belszervi elváltozásokat okozott, majd bénulások és elmebetegséghez hasonló tünetek alakultak ki.

Ehrlich 1910-ben számolt be a Salvarsannak elnevezett arzénkészítményről, a wiesbadeni belgyógyászkongresszuson. Ezt Ehrlich még tökéletesítette, jól oldódó, érbe adható vegyületet hozott létre, ezt Neosalvarsannak nevezte el. A Salvarsan fogadtatása nagyon vegyes volt. Hazánkban pozitívan fogadták a gyógyszert, de nagyon drága volt.

Salvarsan a megoldást jelentő "csodaszer" - az orvosi
| orvosi, Nobel-díj, immunitás, szervezet, védekezőképessége, fagocitózis, vérbaj, luesz, szifilisz, kemoterápia
2002-07-29 11:01:10
hírdetés
hirdetés
hírdetés

Web Design & Development Prowebshop