Az idegrostok működése

A természettudósok, írók és az emberiség békéjéért harcolók legmagasabb kitüntetése a Nobel-díj, melyet minden év decemberében, az alapító halálának évfordulóján adnak át Stockholmban.

idegrost, orvosi, Nobel-díj, Nobel-díj | Gyógy-ír   Kisalföld

1944-ben a stockholmi Karolinska Intézetben működő orvosi-élettani Nobel-díj bizottság a díjat két amerikai tudósnak, Joseph Erlangernek és Herbert Spencer Gassernek megosztva ítélte "az egyes idegrostok nagymértékben differenciált funkcióinak felfedezéséért" indoklással.

Joseph Erlanger (1874-1965) kémiai és orvosi diplomát szerzett és a JohnÌs Hopking egyetem élettani intézetében dolgozott 1906-ig. Ekkor nevezték ki a Wisconsin orvosi egyetem élettanprofesszorává, majd 1910-ben St. Luisban a Washington egyetem élettanprofesszora és a tudományos akadémia tagja lett.

Herbert Spencer Gasser (1888-1963) a Wisconsin egyetemen végezte orvosi tanulmányait, Erlanger tanítványa volt. Diplomamunkáját 1915-ben a JohnÌs Hopkins egyetemen védte meg. 1916-ban került St. Luisba a Washington egyetemre, s ott kezdett tudományos együttműködést Erlangerrel. 1921-ben a gyógyszertan professzora lett, több európai kutatóintézetben is dolgozott. 1933-53-ig a Rockfeller Orvosi Kutatóintézet igazgatójaként tevékenykedett.

Mint látjuk, a két tudós életútja többször is találkozott. Közös idegélettani kísérletüket, mely később a Nobel-díjhoz vezetett, 1920-ban kezdték el, s vizsgálataik teljesen új megállapításokkal gazdagították az idegélettani ismereteket.

Már ismeretes volt, hogy az idegrost az idegsejtek nyúlványa, s ezek kötegei alkotják a központi idegrendszer pályáit és a perifériás idegeket. Az idegrost feladata az ingerület vezetése az idegsejttől a végződés felé. A végződések lehetnek végrehajtók (mozgatók) vagy felvevők (érzők). Erlanger és Gasser az idegrostok sokaságát tartalmazó idegtörzset ingerelték, s az áthaladó elektromos impulzusokat katódsugár-oszcilloszkóppal mutatták ki, mely készüléket maguk szerkesztették.

Az oszcilloszkópon érdekes görbét láthattak: először egy nagy hullám jelentkezett a képernyőn, majd egy ennél kisebb, s végül egy még kisebb, elnyújtott hullám. A hármas tagozódású görbe vizsgálata során a két tudós megállapította, hogy az idegkötegben lévő idegrostok három csoportra oszthatók. A rostok egy része gyorsan vezeti az ingerületet, s ezek csúcspotenciálja jelenik meg legelőször a képernyőn, ezt követi a lassabban, végül a leglassabban vezető rostoknak megfelelő csúcs. Vizsgálták az egyes csoportok szerkezetét, s úgy találták, hogy minél vastagabb az idegrost, annál gyorsabban vezeti az ingerületet, vagyis a vezetési sebesség egyenesen arányos a rostvastagsággal.

Megállapították, hogy a különböző vastagságú idegrostok funkciója is különböző: a legvastagabb (leggyorsabban vezető) rostok a mozgatás, a legvékonyabb (leglassabban vezető) rostok a fájdalomérzés szolgálatában állnak. 1937-ben kiadták közös munkájukat Az idegrendszer elektromos jelei címmel. 1944-ben munkájuk elismeréseként Nobel-díjat kaptak. A két tudós - idegélettani kutatásain kívül is - jelentős tudományos eredményeket ért el.

Erlanger fontos kutatási területe volt a keringési rendszer elektrofiziológiája és élettana. Vérnyomásmérő készüléket szerkesztett. Tanulmányozta a pulzusnyomás befolyását a veseműködésre. Foglalkozott a szív ingervezetésének kérdésével, s kutyákon végzett kísérleteket a béleltávolítás utáni anyagcserével kapcsolatban.

Gasser a véralvadással, a traumatikus sokk kialakulásával foglalkozott. Tanulmányozta a fájdalom és reflex létrejöttének mechanizmusát. A ’30-as évek közepétől az oktatás és az orvosképzés szervezése területén fejtett ki eredményes tevékenységet.

| idegrost, orvosi, Nobel-díj
2002-07-29 11:17:58
hírdetés
hirdetés
hírdetés

Web Design & Development Prowebshop