Idegélettani felfedezések

A természettudósok, írók, s az emberiség békéjéért harcolók legmagasabb kitüntetése a Nobel-díj, melyet minden év decemberében, az alapító halálának évfordulóján adnak át Stockholmban.

orvosi, Nobel-díj, idegélettan, idegsejt, Nobel-díj | Gyógy-ír   Kisalföld
Orvosi Nobel-díj: 1963

1963-ban két brit tudós, Alan Lloyd Hodgkin és Andrew Fielding Huxley és egy ausztrál kutató, John Carew Eccles kapták az orvosi-élettani Nobel-díjat a következő indoklással: "Az idegsejtmembrán perifériás és centrális területein izgatáskor és gátláskor működő ionmechanizmussal kapcsolatos felfedezéséért."

Alan Lloyd Hodgkin (1914) angol biofizikus Cambridge-ben végezte tanulmányait. A II. világháborúban a radartechnika fejlesztésével foglalkozott. A háború után visszatért a cambridge-i egyetem élettani laboratóriumába, ahol az idegsejtek ingerületvezetésének kutatásával foglalkozott. A ranglétrán egyre feljebb haladva 1952-ben professzori kinevezést kapott.

Andrew Fielding Huxley (1917) angol élettantudós híres családból származik. Nagyapja neves biológus volt a XIX. században, apja és testvére pedig híres írók. Tanulmányait Cambridge-ben végezte. A II. világháborúban a légelhárításnál és a tengernagyi hivatalban szolgált. A háború után Cambridge-be tért vissza, s az egyetem élettani tanszékén A. L. Hodgkinnal együtt az idegsejtek ingerületvezetésének élettanával foglalkozott.

A két tudós a tintahal viszonylag nagy idegsejtjein kísérletezett, s bebizonyították az idegi ingerületvezetés ionelméletét, vagyis azt, hogy az idegimpulzusokat a nátrium- és káliumionok mozgása hozza létre. Ezek az ionmozgások az idegrostot körülvevő sejtmembránon keresztül történnek. Megállapították, hogy nyugalomban a sejtmembrán áteresztőképessége sokkal kisebb a nátrium-, mint a káliumionok számára, ez azonban az ingerület során megváltozik, s a nátriumionok számára az áteresztőképesség kb. ötszázszorosára nő. A membrán polaritásának ez az éles megfordulása az akciós potenciál vagy idegimpulzus, mely hullámként halad végig az idegroston.

A nátriumáramlás millszekundumok alatt zajlik le, ezután a sejtmembrán a káliumionok számára válik áteresztővé. A sejt tehát néhány millszekundum után már egy újabb idegingerület átvitelére válik képessé. Vizsgálataik alapján 1951-ben Ausztráliában folytatták a kísérleteket és további megfigyeléseket tettek.

John Carew Eccles (1903) ausztrál élettantudós egyetemi tanulmányait Melbourne-ben végezte, azután Oxfordban tanult és 1929-ben doktorált. 1937-ben tért vissza Ausztráliába, s 7 éven át a sydneyi kórház kutatóintézetének igazgatója volt. 1947-51 között az új-zélandi Otaga orvosi egyetemének professzora.

1952-ben az ausztráliai egyetemen a következő kísérleteket végezte munkatársaival: sóoldatokkal töltött, hajszálvékony csöveket (elektródákat) vezettek be az idegsejtbe és megfigyelték, hogy a vizsgált sejt melletti másik idegsejtnek milyen szinaptikus (kapcsolódási) működése van. Azt találták, hogy az ingerületi működés megfelelt az idegsejt felszínéről származó elektromos töltéseknek, míg a gátló szinapszisok növelték ezt az elektromos töltést. Azt is kimutatták, hogy ennek oka a sejtmembránon található, rendkívül kis átmérőjű pórusok és nyílások mozgása, melyek lehetővé teszik, hogy az igen kis átmérőjű ionok, mint a klorid- vagy káliumion, áthaladjanak rajtuk, míg a nagyobb ionok, mint például a nátrium, nem jutnak át. Ezek a kísérletek lehetővé tették ennek az alapvető idegműködésnek a megértését. 1963-ban eredményes munkájáért a három tudós, Hodgkin, Huxley és Eccles Nobel-díjat kapott.

| orvosi, Nobel-díj, idegélettan, idegsejt
2002-07-29 11:34:29
hírdetés
hirdetés
hírdetés

Web Design & Development Prowebshop