Felfedezések a fertőző betegségek terén

A természettudósok, írók és az emberiség békéjéért harcolók legmagasabb kitüntetése a Nobel-díj, amit minden év decemberében, az alapító halálának évfordulóján adnak át Stockholmban.

Orvosi-élettani Nobel-díj: 1976

1976-ban Baruch Samuel Blumberg amerikai orvos és Daniel Carleton Gajdusek amerikai gyermekorvos és virológus kapták az orvosi-élettani Nobel-díjat, a következő indoklással: "új mechanizmus felfedezéséért a fertőző betegségek létrejöttében és terjedésében". Baruch Samuel Blumberg (1925) orvosi diplomáját a Columbia Egyetem orvos-sebész kollégiumban kapta, s Oxfordban doktorált 1957-ben. 1964-ben kinevezték a philadelphiai Rákkutató Intézet aligazgatójává, a "60-70-es években pedig a pennsylvaniai egyetemen az orvostudomány, a humángenetika és az antropológia professzora volt.

Az 1960-as évek elején Blumberg egymástól nagyon különböző embercsoportok vérmintáit tanulmányozta. Azt akarta kideríteni, hogy a különböző etnikai és nemzeti hovatartozású embercsoportok miért különböznek annyira egymástól a betegségekkel szembeni védettségben, illetve fogékonyságban. 1963-ban egy ausztráliai bennszülött vérszérumában felfedezett egy antigént, melyről később (1976-ban) kimutatta, hogy nem más, mint a hepatitis B-t, a fertőző májgyulladás legsúlyosabb formáját okozó vírus részlete. Az úgynevezett ausztrál antigén a vírussal szemben antitestképződést indít el a szervezetben.

A fertőző májgyulladás kórokozójának felfedezéséről szóló bejelentés a "Journal of Medical Association" című folyóiratban jelent meg 1965-ben. Blumberg felfedezése lehetővé tette, hogy a véradók közül az antigén jelenléte alapján kiszűrhetők lettek azok, akik vérükkel hepatitis B-t adhatnak át. A további kutatások kiderítették, hogy az ausztrál antigén ellen termelődő antitestek védelmet jelentenek a későbbi fertőződéssel szemben is. 1982-ben az Egyesült Államokban forgalomba került az ausztrál antigén felhasználásával készült biztonságos és hatékony védőoltás.

Ma már tudjuk, hogy Blumberg a hepatitis B-nek azt a felszínantigénjét találta meg, amit ma HBsAG-nek nevezünk, s mely ma is az aktív védőoltás alapja. Az elmúlt 10 évben a hepatitisek kutatása igen gyors fejlődésen ment át. A különböző rendszertani egységbe sorolható, fertőző májgyulladást okozó vírusok közül a legfontosabbak a hepatitis A-, B-, C-, D- és E-vírusok, melyek terjedési módban, a betegség lappangási idejében, lefolyásában és krónikussá válásában is különböznek egymástól.

A hepatitis B-vírus (HBV) igen fertőző DNS-vírus, a szérum hepatitis-kórokozója. Vérátömlesztéssel, fertőzött eszközökkel, szexuális úton terjedhet. Lappangási ideje 30-60 nap, s a betegség klinikai lefolyását a májsejtek gyulladása, sárgaság kíséri. A betegség krónikus májgyulladássá is válhat. A vírus a felületi (ausztrál, vagy HBsAG) antigénjén kívül vírus-mag (core) antigént (HBcAG) és egy harmadik antigént (HBeAG) is tartalmaz, ezek és az ellenük termelt antitestek kimutatásával történik a betegség szerológiai diagnózisa. Daniel Carleton Gajdusek (1923) amerikai gyermekorvos és virológus 1943-ban végzett a Rochesteri Egyetemen. 1946-ban kapott doktori diplomát a Harvard Egyetemen, ahol 1949-52-ig a gyermekbetegségek és a fertőző betegségek kutatójaként dolgozott. A következő három évben Washingtonban, a Katonai Egészségügyi Központ Kutatóintézete és a teheráni Pasteur Intézet munkatársa volt.

A Nobel-díj elnyeréséhez vezető munkát 1955-ben kezdte, amikor vendégkutatóként dolgozott Ausztráliában, a Melbourne-i Orvosi Kutatóintézetben. Elsőként írt le egy sajátos központi idegrendszeri megbetegedést. Ez a betegség csakis Új-Guineában, a fore nép tagjai körében fordult elő, akik a betegséget "kuru"-nak, remegésnek nevezik. A betegség fő tünetei: a járás bizonytalan, mely együttjár a törzs, a végtagok és a fej finom remegésével, ami erősödik, ha a beteg izgatott. A mozgásképesség fokozatosan leépül, a beteg nem tud járni, állni is esetleg csak támaszkodva. Gyakran észlelhető kancsalság, később beszédzavarok. Végül a beteg ülni sem tud, teljesen legyengül és éhezés, vagy másodlagos fertőzés következtében meghal. A betegség lefolyása 6-9 hónap.

Gajdusek a forék között élt, tanulmányozta nyelvüket, kultúrájukat, boncolta a kuru áldozatait és arra a következtetésre jutott, hogy a betegség egy temetkezési szertartás révén terjed, az elhaltak agyának rituális elfogyasztásával. A kannibalizmus megszűnésével a betegség nem fordult elő többé ebben a népcsoportban sem. 1958-ban a Nemzeti Egészségügyi Intézetek virológiai és neurológiai kutatólaboratóriumának vezetője lett. Többévi további kutatómunka nyomán arra a megállapításra jutott, hogy a betegség késleltetett kialakulása egy különlegesen lassú hatású, esetleg évekig inaktívan túlélő vírusnak köszönhető.

Gajdusek eredményei nagy hatással voltak a szklerózis multiplex, a Parkinson-kór és egyéb, kevéssé tisztázott degeneratív központi idegrendszeri betegségek okainak további kutatására. Munkája nyomán a "lassú vírusfertőzés" fogalma bekrült a virológia szótárába, s több, eddig még ismeretlen eredetű, központi idegrendszeri elváltozásokkal járó, és más, lassan progrediáló betegségekben is felmerült a víruseredet. Virológiai munkásságán kívül Gajdusek a tanulás és viselkedés szakértője volt, de foglalkozott primitív kultúrákban felnövekvő gyermekek fejlődésével, genetikával, immunológiával, valamint idegrendszeri minták kialakulásának a tanulásban játszott szerepével.

| orvosi, Nobel-díj, fertőző, betegség, vírus, antigén, antitest
2002-07-29 11:44:50

Web Design & Development Prowebshop