Orvosi-élettani Nobel-díj: 1977- Újabb lehetőségek és eredmények a hormonkutatásban

1977-ben az orvosi-élettani Nobel-díjat három kutató között osztották meg. A díj felét Rosalyn Susan Yallow orvos-fizikusnő kapta a következő indoklással: "a peptidhormonok meghatározására alkalmas radioimmunológiai módszerek kifejlesztéséért". A díj másik felét - kétfelé osztva - Roger Guillemin francia származású amerikai orvos és Andrew Victor Schally, lengyel származású amerikai kutatóorvos kapta: "az agybéli peptidhormon-termelés felismeréséért" indoklással. Rosaly Susan Yallow (1921) volt a második nő, akit orvosi-élettani Nobel-díjjal tüntettek ki. (Éppen 30 évvel előtte kapott elsőként Gerty T. Cori hasonló magas kitüntetést.)
R. S. Yallow a New York-i Hunter College fizika szakán szerzett diplomát. 1941-ben gyakornok lett az illionis-i egyetem mérnöki karán, s nagy jártasságra tett szert a radioaktivitás mérésére szolgáló eszközök készítésében és alkalmazásában. Magfizikából doktorált 1945-ben. 1946-tól ismét New Yorkba ment és az egyetemen fizikát tanított. Szabadidejében a bronxi egészségügyi központban a kórház radioizotóp-laboratóriumának létrehozásán és a radioizotópok orvosi felhasználásának kidolgozásán munkálkodik.

1950-től két évtizeden át tartó munka során munkatársával, S. A. Bersonnal (1972-ben elhunyt) együtt jelentős tudományos kutatásokat végeznek. Kezdetben a vértérfogat jódizotópos meghatározását, a pajzsmirigybetegségek vizsgálatát, a jódanyagcsere vizsgálatát dolgozták ki, később a jódizotópos vizsgálatokat kiterjesztették a szérumfehérjék és az inzulin meghatározására is. Megfigyelték, hogy az inzulinkezelés után a vérben inzulint kötő ellenanyagok jelennek meg, melyek megkötött stabil komplexet képeznek. Ezeket az ellenanyagokat először radioaktív jódizotóppal jelzett inzulinnal telítették, s ezt nem jelzett inzulinnal leszorították az ellenanyagról. A leszorított radioaktív inzulint megmérve meghatározható volt az ismeretlen mennyiségű inzulin.

Ez a jelentős diagnosztikai módszer a radioimmun-elemzés (radioimmuno-assay, RIA) elnevezést kapta, s lehetővé tette a vérben keringő hormonok, s minden ellenanyag-termelést kiváltó anyag (például vegyszerek, vírusok, egyéb kórokozók) precíz meghatározását.

A RIA elterjedése után a hormonkutatás látványos fejlődésnek indult. Yallow és Berson ezután a belső elválasztású mirigyek működését vizsgálták: a hormonelválasztás mechanizmusát, a vérpályába került hormonok útját, lebomlását. Azt tapasztalták, hogy nemcsak a hormon, hanem annak nagyobb, még nem lebontott formái is bekerülnek a vérkeringésbe, s kiderült, hogy számos hormonális eredetű rendellenesség ezen mechanizmus defektjére vezethető vissza.

Yallow 1973-tól a Bersonról elnevezett kutatólaboratóriumot vezette, emellett orvosprofesszor és számos kitüntetés birtokosa lett. Korábban az agyalapi mirigyet (hipofízist) tartották a belső elválasztású rendszer legmagasabb szabályozó központjának, ami szervezetünk többi belső elválasztású mirigyének hormontermelését szabályozza. G. W. Harris angol anatómus volt az első, aki felfedezte, hogy az agyalapi mirigy az agyi központ (hypothalamus) vezérlése alatt áll, mellyel érrendszer köti össze. A Harris által "neurotranszmittereknek" nevezett vegyületeket izolálták rendkívül szívós, körültekintő munkával - egymástól függetlenül - Guillemin és Schally.

Roger Guillemin (1924) a német megszállás alatt álló franciaországi Dijonban kezdte meg orvosi tanulmányait 1943-ban. 1947-ben Párizsban lelkes hallgatója volt a magyar származású Selye Jánosnak, a stresszelmélet megalkotójának. Személyes ismeretséget kötött vele, s ösztöndíjjal Selye újonnan létesített kísérleti orvostudományi intézetébe, Montrealba ment.

A mellékvesekéreg-hormon hatását vizsgálta állatkísérletekkel, s e tárgyból doktorált 1949-ben. A stresszreakciók vizsgálata során érdeklődése az agyalapi mirigy (hipofízis) hormontermelésének élettani szabályozása felé fordult, s ez megszabta további kutatásainak irányát. 1953-tól a houstoni Baylor Egyetemen dolgozott, 1963-tól professzorként, s egyértelműen bebizonyította azt a feltevést, hogy a hypothalamus (az agy része) hormonszerű anyagokat termel, melyek serkentik a hipofízis (agyalapi mirigy) működését. Kiderült, hogy a keresett anyagok mennyisége rendkívül csekély. Több milliónyi birka soktonnányi tömegű hypothalamusából sikerült néhány hormont milligrammnyi mennyiségben tisztán előállítania.

1968-ban számolt be a hypothalamus egyik hormonjának, a pajzsmirigyre ható tireotropint felszabadító hormon (thyreotropin releasing hormone, TRH) izolálásáról, melynek sikerült elsőként felderíteni a pontos kémiai szerkezetét. De Guillemin véleménye szerint a hormon első milligrammjának izolálása költségesebb volt, mint egy kilogrammnyi holdkőzet Földre szállítása.

1970-ben San Diegóba költözött, professzori kinevezést kapott a Salk Intézetben, majd a kaliforniai egyetemen. További kutatásai során olyan hormonokat izolált és határozott meg, mely a női nemi hormon kiválasztását elősegíti, illetve a növekedésihormon-kiválasztást gátolja. Foglalkozott a hypothalamushormonok élettani és kórélettani hatásaival, gyógyászati jelentőségű szintetikus analógjainak előállításával.

Andrew Victor Schally (1926) Lengyelországban nevelkedett. 1945-ben kivándorolt Angliába, s a londondi egyetemen kémiát tanult. A londoni Nemzeti Orvosi Kutatóintézet biokémikusa lett. 1952-től a montreali McGill Egyetemen dolgozott és tanult tovább, 1957-ben doktorált. Ezzel egyidejűleg elmegyógyászként dolgozott. A pszichiátriai laboratóriumban a mellékvesekéreg hormonjait vizsgálta, ez irányította figyelmét az agy és a belső elválasztású mirigyek működésének összefüggéseire.

1955-ben kísérletesen kimutatta, hogy az agyalapi mirigy (hipofízis) mellékvesekéreg-hormon termelését kiváltó hormonját (ACTH) a hypothalamus serkenti, vagyis corticotropin releasing factort (CRF) tartalmaz. 1957-ben Houstonba a Baylor Egyetemre ment, ahol Guillemin laboratóriumában próbálta izolálni a CRF-et, sikertelenül. 1962-ben a Virginia Kórházban (New Orleans) a hormonkutató laboratórium vezetője lett.

A laboratóriumi technika fejlődésével, új módszerek alkalmazásával sikerült 1966-ban izolálni a pajzsmirigyet vezérlő tireotropint felszabadító hormont (TRH), a luteinizáló hormont felszabadító hormont (LHRH), a növekedésihormon-elválasztást gátló hormont és egyéb hormonokat, melyeket sertések százezreinek hypothalamusából állított elő. Meghatározta a hormonok aminosavsorrendjét, és szintetikusan is előállította azokat. Schally és Guillemin kutatócsoportja látszólag versenyfutást végzett a felfedezésekért. Valójában az egyik kutatócsoport megállapításait ellenőrizte, reprodukálta a másik csoport is. Legtöbbször egymással párhuzamosan jutottak az általuk izolált vegyületek szerkezetének megismeréséhez.

Az angol Nature folyóirat méltató cikkében versengésüket "nem szándékos együttműködésnek" nevezte. Schally több magyar kutatólaboratóriummal állt kapcsolatban, magyar ösztöndíjasokat is fogadott és a Magyar Tudományos Akadémia orvosi osztálya meghívására előadásokat tartott Magyarországon.

| orvosi, Nobel-díj, hormonkutatás, peptidhormon, belső, elválasztású, mirigy
2002-07-29 11:45:14

Web Design & Development Prowebshop