Orvosi-élettani Nobel-díj: 1988- Újszerű gyógyszerek felfedezése
Az 1988. évi orvosi-élettani Nobel-díjat három gyógyszerkutatónak ítélte a
Nobel-díj Bizottság. George Hitchings és Gertrud B. Elion amerikai farmakológusok
és Sir James Black angol tudós részesültek a legmagasabb tudományos elismerésben,
"a gyógyszeres kezelésben fontos alapelvek lefektetéséért" - indoklással.
George Herbert Hitchings (1905) a Washington Egyetemen szerzett diplomát, doktori fokozatát biokémiából a Harvard Egyetemen érte el 1933-ban. 1939-ig a Harvard Egyetemen tanított, 1942-ben lépett be a Burroughs Wellcome cég kutatólaboratóriumába, s itt folytatta munkáját G. B. Elionnal 1975-ig, nyugdíjba vonulásáig. Gertrude Belle Elion (1918) a Hunter College-ban szerzett biokémiai diplomát 1937-ben. Nő volta miatt nem kapott kutatói állást, ezért kémiát tanított egy középiskolában, majd 1944-ben a Burroughs Wellcome laboratóriumában helyezkedett el, ahol először G. H. Hitchings asszisztense volt, majd a következő négy évtizedben munkatársa lett.
Számos súlyos betegség kezelésére alkalmas gyógyszert fejlesztettek ki, a korábbi farmakológiai kutatásokhoz képest teljesen újszerű megközelítést alkalmazva. A szaporodó emberi sejtek szaporodásukkal párhuzamosan felépítik, újraképezik az információkat tároló kódrendszerüket, a kettős DNS-láncot. Ehhez építőanyagokra van szükség. A sejtosztódáskor végbemenő DNS-szintézis bonyolult és érzékeny, összehangolt és jól szabályozott folyamatot jelent, melynek során a sejt anyagcseréje (metabolizmusa) felfokozódik. Amennyiben a sejtek metabolizmusát megzavarjuk vagy tudatosan befolyásoljuk, az adott sejt szaporodása vagy egyéb működése sérülhet.
Hitchings és Elion arra gondoltak, hogy mi lenne akkor, ha bizonyos sejtek nem kapnák meg szaporodásukhoz, életfolyamataikhoz a megfelelő építőanyagokat, hanem azokat hozzájuk hasonló, de mégis eltérő építőanyagokkal helyettesítenék? Az amerikai tudósok felfedezései főként ilyen irányúak voltak, hogy az általuk szintetizált anyagokkal mintegy becsapták a sejteket, így megzavarták azok anyagcseréjét, meggátolva szaporodásukat is. Készítményeiket összefoglalóan antimetabolitoknak nevezték el.
Az antimetabolitok tehát olyan anyagok, melyek daganatsejtek vagy egyéb sejtek, például baktériumok növekedéséhez, szaporodásához szükséges anyagok analógjai (megfelelői), de eltérő tulajdonságaiknál fogva gátolják a sejtszaporulatot, ugyanakkor nem károsítják a szervezet más sejtjeit. Új gyógyszerek egész sorozatát fejlesztették ki, melyek a fenti hatásmechanizmus szerint hatnak. Elsőként adeninből készített diaminopurinnal tudták gátolni daganatsejtek szaporodását.
Az 1950-es években előállították a tioguanint és a 6-merkaptopurint (6MP), melyek a fehérvérűség kezelésében bizonyultak sikeresnek. A 6MP módosításával nyerték a súlyos reumás gyulladás és más autoimmun eredetű zavarok gyógyszerét.
Az autoimmun betegségek esetében az a meghökkentő, furcsa állapot jön létre, hogy az immunrendszer szembefordul a saját szervezettel és a legkülönbözőbb betegségeket idézi elő, ami különböző szervek károsításában, gyulladásos elváltozásában nyilvánulhat meg.
A 6MP készítményt a "60-as években már Magyarországon is jó eredménnyel alkalmazták autoimmun betegségek kezelésére. Az orvostudomány fejlődésével világszerte és hazánkban is egyre több szervátültetést végeznek és a műtéttechnikai feltételek jórészt megoldottak, de továbbra is gondot jelent, hogy a szervezet immunológiai védekezése nehezen tűri el az új szervet, megpróbálja azt kilökni. Ebben a folyamatban az aktív sejttevékenységet folytató limfociták is részt vesznek. A 6MP volt az első hatásos gyógyszer a limfociták működésének visszaszorításában.
Hitchings és Elion igen jó hatású gyógyszert fedezett fel (allopurinol) a köszvényes betegség kezelésére, mely a húgysav képződését gátolja meg. Fontos gyógyszerük, a pirimetamin a malária gyógyítására, a trmetoprim húgyúti és légzőszervi fertőzések kezelésére, az aciklovir pedig a vírusos eredetű herpesz első eredményes gyógyszere volt. Ennek módosulata az azidothymidin azon kevés gyógyszerek egyike, mely az AIDS-et előidéző HIV-vírus-fertőzéssel szemben is bizonyos védőhatást biztosít.
Sir James Black (1924) brit farmakológus két fontos gyógyszer, a propranolol és a cimetidin kifejlesztéséért kapta 1988-ban a Nobel-díjat. J. Black 1946-ban az angliai St. Andrews-i Egyetemen szerezte orvosi diplomáját. A következő tíz évben több egyetemen tanított és emellett kutatómunkát végzett.
Az élettanászokat régóta foglalkoztatta az a kérdés, hogy miért vált ki a szimpatikus ideg-ingerlés a test bizonyos részein más és néha kifejezetten ellentétes irányú hatást. Kétféle receptor létezését igazolták. Az egyiket alfa-receptornak nevezték el, ezek közvetítik a szimpatikus ingerlésre bekövetkező hatások egyik csoportját (például ér-, illetve méhösszehúzódás), míg a béta-receptorok útján megjelenő hatások ellentétesek, értágulatot, a méhösszehúzódás gátlását idézik elő. Úgy találták, hogy az adrenalin alfa-receptor-izgató, az izoprotenerol pedig béta-receptor-izgató hatású.
Black kutatásai is alátámasztották, hogy a koszorúér-szűkület okozta mellkasi fájdalom, az angina pectoris kiváltásában a szívizomzat rossz vérellátása, oxigénhiánya játszik alapvető szerepet. Black úgy gondolta, hogy mi lenne, ha az addig használt értágító szerekkel történő kezelés helyett nem az oxigénellátást igyekeznénk növelni, hanem az oxigénigényt próbálnánk csökkenteni? J. Black 1956-ra már bizonyos volt abban, hogy olyan készítményekre van szükség, melyek a béta-receptorokat blokkolják.
A Glasgow-i Egyetem elavult műszereit elhagyva, az Imperial Chemical Industries (ICI) új kutatólaboratóriumában folytatta kutatásait. Itt volt kiváló lehetősége arra, hogy kifejlessze az első béta-receptor-blokkoló gyógyszert, a pronethalolt, ami igen hatásos angina-ellenes szernek bizonyult, sőt, az is kiderült, hogy a vérnyomást is csökkenti. Sajnos voltak mellékhatásai is, például furcsa álmokat okozott, az egyik beteg a szer bevétele után éjszaka mindig azt álmodta, hogy nagy barna medvék ülnek az ágya szélén. A szert hamarosan kivonták a forgalomból, s 1964-ben megjelent Black professzor immár klinikai szempontból tökéletesebb gyógyszere, a propranolol, amit angina-ellenes és vérnyomáscsökkentő hatása mellett bizonyos szívritmuszavaroknál is sikeresen alkalmaztak.
1964 után J. Black újabb érdekes kérdéssel kezdett foglalkozni. Hasonló megközelítést alkalmazott a gyomor- és nyombélfekély gyógyszeres kezelésének kifejlesztésében. (E betegségeket nagyrészt a gyomor túlzott savkiválasztása okozza.) Gyógyszert állított elő azoknak a hisztamin-receptoroknak a blokkolására, melyek a gyomorsav kiválasztását serkentik. Ez az új gyógyszer, a cimetidin forradalmasította a gyomor- és nyombélfekély kezelését.
J. Black megbecsült kutató volt. 1978-ban a Wellcome kutatólaboratóriumában a gyógyászati kutatások igazgatója lett. 1981-ben lovagi rangra emelték.
nobel, gyógyszerekógyszerek
Gertrude Belle Elion (1918) a Hunter College-ban szerzett biokémiai diplomát 1937-ben. Nő volta miatt nem kapott kutatói állást, ezért kémiát tanított egy középiskolában, majd 1944-ben a Burroughs Wellcome laboratóriumában helyezkedett el, ahol először G. H. Hitchings asszisztense volt, majd a következő négy évtizedben munkatársa lett.
Számos súlyos betegség kezelésére alkalmas gyógyszert fejlesztettek ki, a korábbi farmakológiai kutatásokhoz képest teljesen újszerű megközelítést alkalmazva. A szaporodó emberi sejtek szaporodásukkal párhuzamosan felépítik, újraképezik az információkat tároló kódrendszerüket, a kettős DNS-láncot. Ehhez építőanyagokra van szükség. A sejtosztódáskor végbemenő DNS-szintézis bonyolult és érzékeny, összehangolt és jól szabályozott folyamatot jelent, melynek során a sejt anyagcseréje (metabolizmusa) felfokozódik. Amennyiben a sejtek metabolizmusát megzavarjuk vagy tudatosan befolyásoljuk, az adott sejt szaporodása vagy egyéb működése sérülhet.
Hitchings és Elion arra gondoltak, hogy mi lenne akkor, ha bizonyos sejtek nem kapnák meg szaporodásukhoz, életfolyamataikhoz a megfelelő építőanyagokat, hanem azokat hozzájuk hasonló, de mégis eltérő építőanyagokkal helyettesítenék? Az amerikai tudósok felfedezései főként ilyen irányúak voltak, hogy az általuk szintetizált anyagokkal mintegy becsapták a sejteket, így megzavarták azok anyagcseréjét, meggátolva szaporodásukat is. Készítményeiket összefoglalóan antimetabolitoknak nevezték el.
Az antimetabolitok tehát olyan anyagok, melyek daganatsejtek vagy egyéb sejtek, például baktériumok növekedéséhez, szaporodásához szükséges anyagok analógjai (megfelelői), de eltérő tulajdonságaiknál fogva gátolják a sejtszaporulatot, ugyanakkor nem károsítják a szervezet más sejtjeit. Új gyógyszerek egész sorozatát fejlesztették ki, melyek a fenti hatásmechanizmus szerint hatnak. Elsőként adeninből készített diaminopurinnal tudták gátolni daganatsejtek szaporodását.
Az 1950-es években előállították a tioguanint és a 6-merkaptopurint (6MP), melyek a fehérvérűség kezelésében bizonyultak sikeresnek. A 6MP módosításával nyerték a súlyos reumás gyulladás és más autoimmun eredetű zavarok gyógyszerét.
Az autoimmun betegségek esetében az a meghökkentő, furcsa állapot jön létre, hogy az immunrendszer szembefordul a saját szervezettel és a legkülönbözőbb betegségeket idézi elő, ami különböző szervek károsításában, gyulladásos elváltozásában nyilvánulhat meg.
A 6MP készítményt a "60-as években már Magyarországon is jó eredménnyel alkalmazták autoimmun betegségek kezelésére. Az orvostudomány fejlődésével világszerte és hazánkban is egyre több szervátültetést végeznek és a műtéttechnikai feltételek jórészt megoldottak, de továbbra is gondot jelent, hogy a szervezet immunológiai védekezése nehezen tűri el az új szervet, megpróbálja azt kilökni. Ebben a folyamatban az aktív sejttevékenységet folytató limfociták is részt vesznek. A 6MP volt az első hatásos gyógyszer a limfociták működésének visszaszorításában.
Hitchings és Elion igen jó hatású gyógyszert fedezett fel (allopurinol) a köszvényes betegség kezelésére, mely a húgysav képződését gátolja meg. Fontos gyógyszerük, a pirimetamin a malária gyógyítására, a trmetoprim húgyúti és légzőszervi fertőzések kezelésére, az aciklovir pedig a vírusos eredetű herpesz első eredményes gyógyszere volt. Ennek módosulata az azidothymidin azon kevés gyógyszerek egyike, mely az AIDS-et előidéző HIV-vírus-fertőzéssel szemben is bizonyos védőhatást biztosít.
Sir James Black (1924) brit farmakológus két fontos gyógyszer, a propranolol és a cimetidin kifejlesztéséért kapta 1988-ban a Nobel-díjat. J. Black 1946-ban az angliai St. Andrews-i Egyetemen szerezte orvosi diplomáját. A következő tíz évben több egyetemen tanított és emellett kutatómunkát végzett.
Az élettanászokat régóta foglalkoztatta az a kérdés, hogy miért vált ki a szimpatikus ideg-ingerlés a test bizonyos részein más és néha kifejezetten ellentétes irányú hatást. Kétféle receptor létezését igazolták. Az egyiket alfa-receptornak nevezték el, ezek közvetítik a szimpatikus ingerlésre bekövetkező hatások egyik csoportját (például ér-, illetve méhösszehúzódás), míg a béta-receptorok útján megjelenő hatások ellentétesek, értágulatot, a méhösszehúzódás gátlását idézik elő. Úgy találták, hogy az adrenalin alfa-receptor-izgató, az izoprotenerol pedig béta-receptor-izgató hatású.
Black kutatásai is alátámasztották, hogy a koszorúér-szűkület okozta mellkasi fájdalom, az angina pectoris kiváltásában a szívizomzat rossz vérellátása, oxigénhiánya játszik alapvető szerepet. Black úgy gondolta, hogy mi lenne, ha az addig használt értágító szerekkel történő kezelés helyett nem az oxigénellátást igyekeznénk növelni, hanem az oxigénigényt próbálnánk csökkenteni? J. Black 1956-ra már bizonyos volt abban, hogy olyan készítményekre van szükség, melyek a béta-receptorokat blokkolják.
A Glasgow-i Egyetem elavult műszereit elhagyva, az Imperial Chemical Industries (ICI) új kutatólaboratóriumában folytatta kutatásait. Itt volt kiváló lehetősége arra, hogy kifejlessze az első béta-receptor-blokkoló gyógyszert, a pronethalolt, ami igen hatásos angina-ellenes szernek bizonyult, sőt, az is kiderült, hogy a vérnyomást is csökkenti. Sajnos voltak mellékhatásai is, például furcsa álmokat okozott, az egyik beteg a szer bevétele után éjszaka mindig azt álmodta, hogy nagy barna medvék ülnek az ágya szélén. A szert hamarosan kivonták a forgalomból, s 1964-ben megjelent Black professzor immár klinikai szempontból tökéletesebb gyógyszere, a propranolol, amit angina-ellenes és vérnyomáscsökkentő hatása mellett bizonyos szívritmuszavaroknál is sikeresen alkalmaztak.
1964 után J. Black újabb érdekes kérdéssel kezdett foglalkozni. Hasonló megközelítést alkalmazott a gyomor- és nyombélfekély gyógyszeres kezelésének kifejlesztésében. (E betegségeket nagyrészt a gyomor túlzott savkiválasztása okozza.) Gyógyszert állított elő azoknak a hisztamin-receptoroknak a blokkolására, melyek a gyomorsav kiválasztását serkentik. Ez az új gyógyszer, a cimetidin forradalmasította a gyomor- és nyombélfekély kezelését.
J. Black megbecsült kutató volt. 1978-ban a Wellcome kutatólaboratóriumában a gyógyászati kutatások igazgatója lett. 1981-ben lovagi rangra emelték.
2002-07-29 11:48:35