Orvosi-élettani Nobel-díj - 1996- Az immunsejt különleges látásmódja

Az 1996. évi orvosi-élettani Nobel-díjat Peter Doherty ausztrál és Rolf Zinkernagel svájci immunológusok kapták annak felfedezéséért, hogy miként ismeri fel a szervezet a saját, vírussal fertőzött sejtjeit és hogyan védekezik az idegenné vált saját sejt ellen.

A szervezet immunrendszerének fő feladata, hogy védekezzen a külső (pl. a fertőző mikrobák) és a belső (pl. a daganatsejtek) támadással szemben. A védekezés az "idegen" (antigén) felismerésével kezdődik, majd az immunrendszer aktiválja a védekezés elemeit, végül az antigén eltávolítása következik. Ez az érzékelő és végrehajtó funkció genetikailag meghatározott és finoman szabályozott sejtes és molekuláris folyamatok útján megy végbe.

A specifikus antigén (testidegen anyag) felismerésére a nyiroksejtek (limfociták) és ezek termékei képesek. A nyiroksejtek a csontvelőben termelődnek, egy részük a lépbe, nyirokcsomókba, bőrbe kerül, ezek a B-nyiroksejtek, más részük a csecsemőmirigyben érik immunsejtté, ezek a T-nyiroksejtek. Az antigén felismerését mindkét rendszer (B- és T-nyiroksejtek) eltérően, de egymással együttműködve végzi. Mind a B-, mind a T-sejtek felszínén antigén-felismerő molekulák (receptorok) találhatók. A B-sejtek az antigén térszerkezetét, konformációját érzékelik. Így, ha egy baktérium kerül a szervezetbe, ehhez a B-sejtek által termelt ellenanyagok kapcsolódnak, lehetővé teszik a baktérium feloldódását, illetve a falósejtek általi bekebelezést.

A T-sejtek - ahogy Doherty és Zinkernagel megállapították - egész másképpen érzékelik az antigént. A speciális sejtek által feldarabolt és bemutatott fehérje-bomlásterméket, a peptidet ismerik fel, ezek aminosavsorrendjét "látják", méghozzá a bemutató sejt (a vírus vagy daganat által megtámadott saját sejt) genetikailag meghatározott sejtfelszíni molekulái kíséretében. Más szóval, a T-sejtek csak egy módosított formában képesek az antigén felismerésére, s csak akkor ismerik fel azt, ha a peptidek mellett a bemutató sejt "szövettűrési" (hisztokompatibilitási) antigénjei is jelen vannak. Ezek a szövettűrési antigének olyan fehérjék, melyek az adott egyedre genetikailag jellemzőek. Minden magvas sejtben a sejt összes belső molekulájának egy nagyon kicsi része kisméretű peptidekre bomlik és a szövettűrési molekulákkal együtt kikerül a sejt felszínére. Ha a sejt vírussal fertőzötté vagy daganatsejtté vált, a vírus-, illetve tumorantigén peptidek is megjelennek a sejt felszínén. Vagyis a sejt mint egy kirakatban, a felszínén megjeleníti a benne található fehérjemolekulák peptidjeit.

Az egészséges immunrendszer sejtölő T-limfocitája azonnal felismeri a vírusból vagy a tumorból eredő idegen fehérjét, ha azt a szövettűrési molekulákkal együtt érzékeli, és elpusztítja a sejtet. Tulajdonképpen a szervezet állandóan tájékoztatja a T-sejteket arról, hogy sejtjeiben vannak-e vírusok, vagy daganatkezdemények. A két tudós felismerése alapján megmagyarázhatók a különböző mikroorganizmusokkal, vagy a rákos megbetegedések különböző formáival szemben észlelt eltérő erősségű immunreakciók, a gyulladásos betegségek utáni autoimmun betegségek, a reumás ízületi gyulladás, a szklerózis multiplex, vagy a cukorbetegség kialakulása. Felfedezésüknek a védőoltások egyre hatékonyabb formáinak kifejlesztésében is óriási jelentősége van.

Peter Doherty

Peter Doherty 1940-ben született Ausztráliában. Gyermekkorában könnyen tanult, sokat olvasott és nagyon szeretett fényképezni. A biológia érdekességeivel víruskutató nagybátyja ismertette meg. A Queenslandi Állatorvosi Egyetem nyílt napot rendezett, itt határozta el, hogy állatorvos lesz. Egyetemi tanulmányai során nagy tudású elméleti és gyakorlati szakemberek oktatták, felkeltették érdeklődését az immunológia, a genetika és a víruskutatás iránt.

Az egyetem elvégzése után a brisbaini Zoológiai Intézetben a gyakorlati állatjárványtan területén dolgozott. Mikor az intézetben víruslaboratóriumot indítottak be, az ifjú Dohertyt Melbourne-be küldték vírusdiagnosztikát tanulni. 1967-ben a tudományos fokozat megszerzésére a skóciai Edinburghbe utazott, s idegkórtani kutatásokat végzett a Moredun Kutató Intézetben. Ezzel egy időben az Edinburghi Egyetem orvos karára is járt, hogy mikrobiológiai, immunológiai ismereteit bővítse, s behatóan foglalkozott az állati vírusfertőzések immunológiájával. Európai tartózkodása idején számos konferencián vett részt, megismerték a szakmában.

1971-ben tért vissza Ausztráliába, a Canberrai John Curtin Orvosi Kutatóintézetbe. Itt dolgozott együtt jövendő Nobel-díjas társával, Rolf Zinkernagellel. A T-sejt-receptorokkal kapcsolatos felfedezéseikről először az angliai Brightonban rendezett immunológiai kongresszuson számoltak be.

Doherty 1975-85 között a philadelphiai Wistar Intézet professzora volt az USA-ban, azután hat éven át a canberrai John Curtin Orvosi Kutatóintézet patológiai tanszékének vezető professzora volt. 1992 óta Memphisben él, a Tennessee-i Egyetem professzora. A Nobel-díj elnyerése után is folytatja immunológiai kutatásait, nemzetközileg elismert, nagy tekintélyű kutató.

Rolf Zinkernagel

Rolf Zinkernagel 1944-ben született Svájcban, Reichen-Baselban. Iskoláit Baselban végezte és sokrétű érdeklődése révén sokoldalú felnőtté vált. 1968-ban kapott orvosi diplomát. Friss diplomával feleségével együtt szerettek volna Afrikába menni, hogy a leprát tanulmányozzák, de a WHO kezdő orvosoknak nem adott erre lehetőséget. Így Zinkernagel a baseli kórház sebészeti osztályán kezdett dolgozni.

Mivel inkább a kutatómunka vonzotta, posztgraduális képzésben vett részt a Zürichi Egyetem Kísérleti Orvostani Intézetében. Lehetőséget kapott a modern tudományok beható tanulmányozására: molekulárbiológiát, biokémiát, genetikát, idegélettant és immunológiát tanult a legavatottabb tudósoktól. Kutatásai során az immunrendszer sejtes elemeivel foglalkozott. Ezeket a vizsgálatokat ösztöndíjasként a canberrai John Curtin Orvosi Kutatóintézetben folytatta 1973-75 között. Canberrában kiváló kutatói légkör vette körül. Az egyetemi lakókörnyezet, a laboratóriumok, a világ minden részéről érkezett kutatótársak kiváló lehetőséget biztosítottak a feladatok megoldásához. Együtt dolgozott Peter Dohertyvel, itt kötöttek barátságot és eredményes munkakapcsolatot, mely később a Nobel-díjhoz vezetett.

1976-ban a kaliforniai La Jolla-i Scripps Klinika immunológiai osztályára hívták docensnek, ahol az agyhártyagyulladás vírusának immunológiai vonatkozásait kutatta. 1979-ben tért vissza Zürichbe, itt ma a patológiai intézet vezetője. Zürichi intézetében megvalósította mindazokat a feltételeket, melyek lehetővé teszik a fertőző vírus és a fertőzött szervezet közötti immunológiai kölcsönhatások további vizsgálatát.

| antigén, immunológiai, sejt, Nobel-díj, orvosi, molekuláris, Peter Doherty
2002-07-29 11:53:40

Web Design & Development Prowebshop