A cukoranyagcsere részleteinek felfedezése

1947-ben az orvosi Nobel-díjat három tudósnak megosztva ítélték oda, akik a szénhidrát-anyagcsere területén értek el kiemelkedő felfedezéseket. Az élő szervezetekben és sejtekben a szénhidrátok (cukrok) lebontása a legfontosabb energiatermelő folyamat, emellett a cukorbontás köztes termékei szolgáltatják számos sejtalkatrész felépítéséhez szükséges szénvázat.

orvosi Nobel-díj, cukoranyagcsere, szénhidrát, orvosi Nobel-díj | Gyógy-ír   Kisalföld | Szeness, Á.
Az egyszerű cukrok közül központi szerepe van a glukóznak, az egyéb egyszerű és összetett cukrok glukózból keletkeznek. A glukóz a sejtekben glukóz-6-foszfáttá alakul, ami vagy lebomlik és energiát szolgáltat, vagy a májban termelődő specifikus enzim hatására glikogénné alakul, ami az emberi szervezetben a májban és izomban raktározódik és a szénhidráttartalékot képezi.

C. F. Cori és felesége, G. T. R. Cori cseh származású amerikai tudósok tisztázták ezt az anyagcsere-folyamatot. Megállapították, hogy a szénhidráttartalékot jelentő glikogént, ezt az összetett cukrot a szervezet egyszerű cukrokból és a szénhidrátlebontás termékeiből építi fel. Nevükhöz fűződik az anyagcsere-folyamatok egyik jellemző, ciklikus folyamatának leírása (Cori-kör), mely szerint a májglikogén elbomlásakor glukóz keletkezik, ez a véráram útján az izmokhoz kerül. Az izom csak glukózból tudja felépíteni a glikogént, amely elbomlása során pirosszőlősavra és tejsavra bomlik le. Ezek a bomlástermékek a véráram útján a májba kerülnek, ahol ismét glikogénné épülnek fel. (A glikogén izomban történő lebomlását már Meyerhof felfedezte, 1922-ben Nobel-díjat kapott.)

A Cori házaspár izolálta a glukóz-1-foszfátot, melyet tiszteletükre Cori-észternek neveztek el, s megállapították, hogy a glikogén a szervezetben nem vízfelvétellel bomlik glukózra, hanem szervetlen foszfor felvételével, úgynevezett foszforolízissel glukóz-1-foszfát keletkezik, s ebből indulnak ki a további lebomlási folyamatok. Ugyanebből a vegyületből épül fel a glikogén is, tehát jelentősége kulcsfontosságú a szénhidrát-anyagcserében.

Carl Ferdinand Cori (1896-1984) Triesztben született, s ott végezte tanulmányait. Egyetemi diplomáját a prágai német egyetemen szerezte 1920-ban. Bécsi és grazi egyetemeken dolgozott, majd 1922-ben az USA buffalói rákkutató intézetének biokémikusa lett. Később a washingtoni egyetem docense, majd gyógyszertanprofesszora. Kutatásai során foglalkozott még az agyalapi mirigy és a szénhidrát-anyagcsere kapcsolatával, kutatta a pajzsmirigy és a hőszabályozás összefüggéseit, valamint az inzulin és az adrenalin hatásmechanizmusát.

Gerty Therese Radnitz Cori (1896-1971) szintén 1920-ban végzett a prágai német egyetem orvosi fakultásán. Feleségül ment C. F. Corihoz és 1922-ben együtt vándoroltak ki az Egyesült Államokba. Kutatómunkáját élete végéig férjével együtt végezte. Férjétől függetlenül végzett kísérletei az örökletes emberi betegségek területére vonatkoztak. Kimutatta, hogy a glikogéntárolással kapcsolatos betegségeket az okozhatja, hogy bizonyos enzimek molekuláris szerkezete megváltozik vagy egyes enzimek teljesen hiányoznak.

Bernardo Houssay (1887-1971) argentin élettantudós legfontosabb kutatási területe a belső elválasztású mirigyek élettana volt. Családja Franciaországból vándorolt ki Argentínába. 1904-ben Buenos Airesben gyógyszerészdiplomát szerzett, 1911-ben doktorált. Évtizedekig az egyetem kutatója volt, bár 1943-55-ig politikai okokból elmozdították állásából. Ő szervezte meg Argentína első kutatóintézetét, tudományos tevékenységét országszerte elismerték, 1940-ben az USA Tudományos Akadémiájának külföldi tagja lett. Már egyetemi éveiben érdeklődése a hipofízisre, erre az agyalapon függő, kis belső elválasztású mirigyre (hormonokat termel, melyeket egyenesen a véráramba ürít) terelődött. Ő mutatta ki annak számos funkcióját. Részletesen foglalkozott a cukoranyagcserében kifejtett szerepével. Bebizonyította, hogy a hipofízis elülső lebenye olyan hormonokat termel, melyek az inzulinnal ellentétes hatásúak. (Banting és Best fedezte fel a hasnyálmirigy inzulintermelő képességét, amiért Banting 1923-ban Nobel-díjat kapott.) Állatkísérletekben vizsgálta, hogy a hipofízis és a hasnyálmirigy kiirtása milyen hatású. Az ilyen állatot Houssay-állatnak, s az előidézett állapotot Houssay-diabétesznek nevezik.

Megállapította, hogy a hasnyálmirigy kóros működéséből adódó diabéteszes tünetek a hipofízis kiirtása után enyhülnek, viszont a hipofízishormon befecskendezése súlyosbítja a beteg állapotát. A hipofízis és a hasnyálmirigy kiirtása esetén a diabétesz megszűnik ugyan, de rendkívül beszűkül a kísérleti állat szénhidrátforgalma és vércukorszint-szabályozása: 24 órás éhezés halálos szénhidráthiányos állapothoz vezet, míg szénhidrátbevitele azonnal emeli a vércukorszintet és a vizelettel cukor ürül. Feltételezte, hogy hipofízis hiányában csökken a cukor- és zsírlebontás. Foglalkozott még a vérkeringés és a légzés élettanával, immunológiával, valamint a kígyó- és pókméreg farmakológiai hatásával. 1947-ben mindhárom tudóst Nobel-díjjal tüntették ki.

| orvosi Nobel-díj, cukoranyagcsere, szénhidrát
2002-07-29 11:20:45
hirdetés

Web Design & Development Prowebshop