Frederick Grant Banting, az inzulin egyik felfedezője 120 éve született
Százhúsz éve, 1891. november 14-én született Frederick Grant Banting Nobel-díjas kanadai orvos, az inzulin egyik felfedezője. Bár a cukorbetegségre ma sincs gyógyszer, az inzulin sok millió cukorbeteg életét mentette meg. Az MTVA-Sajtóadatbank portréja:
1891. november 14-én született az Ontario tartománybeli Allistonban. A Torontói Egyetemen 1916-ban szerzett diplomát, majd az első világháborúban a nyugati fronton szolgált katonaorvosként, 1918-ban megsebesült, bátorságáért kitüntetést kapott. Kanadába visszatérve ortopéd sebészként praktizált, és félállásban tanított is az egyetemen.
Praxisa nem ment fényesen, így nem is sejtette, hogy már nem sok választja el a világhírtől. Amikor elveszítette legjobb barátját, aki cukorbetegségben szenvedett, szenvedélyesen vetette bele magát a betegség feltérképezésébe. A cukorbetegség akkoriban lassú, de biztos halált jelentett, és semmilyen ellenszere, kezelése nem létezett. Azt azonban már tudták, hogy kutyákban a hasnyálmirigy eltávolítása cukorbetegség kialakulásához vezet, így adódott a feltételezés, hogy a vércukorszint szabályozásáért a hasnyálmirigy Langerhans-szigeteknek nevezett sejtjeiben kiválasztódó hormon a felelős. A hormon a latin sziget szó után az inzulin nevet kapta, de előállítása még senkinek sem sikerült. (A szervezet sejtjei csak az inzulin jelenlétében képesek a vérből felvenni a glükózt, hiánya a cukor felhalmozódásához, így a vércukorszint megemelkedéséhez vezet.)
Az inzulin kivonása azonban addig senkinek sem sikerült, mert a folyamat során a hasnyálmirigyben termelődő emésztőenzimek elpusztították az inzulint. Banting kísérleteihez megszerezte a diabétesszel foglalkozó John J. R. Macleod professzor támogatását, aki egy (nem túl jól felszerelt) laboratóriumot bocsátott rendelkezésére. Közvetlen munkatársa az akkor még orvostanhallgató Charles H. Best lett.
Munkatársával több kutya hasnyálmirigyét is eltávolították, a szerv enzimjeit alkohollal hatástalanították, majd konyhasós oldatot készítettek belőle, amely visszainjekciózva meghosszabbította az időközben cukorbeteggé vált kutyák életét. A tisztított inzulint 1922-ben próbálták ki egy cukorbeteg fiún, akinek állapota drámaian javult, és a kezelés megtartása mellett élhette tovább életét.
Az inzulin felfedezéséért 1923-ban Banting és MacLeod (első kanadaiként) megkapta az orvosi (fiziológiai) Nobel-díjat. Bantingot azonban mérhetetlenül felháborította, hogy a díjon azzal kellett osztoznia, aki csak a kutatási lehetőséget biztosította, nem pedig közvetlen munkatársával. A kitüntetést így csak hosszas győzködés után fogadta el, a pénz felét pedig demonstratív módon Bestnek ajánlotta fel.
Az immár híres felfedezőnek a kanadai parlament járadékot szavazott meg, alapítványt hoztak létre számára, a Torontói Egyetem új tanszékét pedig róla és Bestről nevezték el. Számtalan tudományos társaság és akadémia fogadta tagjai közé, 1934-ben lovaggá ütötték.
Az inzulin felfedezője, emberek millióinak megmentője negyvenkilenc évesen, 1941. február 21-én repülőszerencsétlenségben lelte halálát.
Praxisa nem ment fényesen, így nem is sejtette, hogy már nem sok választja el a világhírtől. Amikor elveszítette legjobb barátját, aki cukorbetegségben szenvedett, szenvedélyesen vetette bele magát a betegség feltérképezésébe. A cukorbetegség akkoriban lassú, de biztos halált jelentett, és semmilyen ellenszere, kezelése nem létezett. Azt azonban már tudták, hogy kutyákban a hasnyálmirigy eltávolítása cukorbetegség kialakulásához vezet, így adódott a feltételezés, hogy a vércukorszint szabályozásáért a hasnyálmirigy Langerhans-szigeteknek nevezett sejtjeiben kiválasztódó hormon a felelős. A hormon a latin sziget szó után az inzulin nevet kapta, de előállítása még senkinek sem sikerült. (A szervezet sejtjei csak az inzulin jelenlétében képesek a vérből felvenni a glükózt, hiánya a cukor felhalmozódásához, így a vércukorszint megemelkedéséhez vezet.)
Az inzulin kivonása azonban addig senkinek sem sikerült, mert a folyamat során a hasnyálmirigyben termelődő emésztőenzimek elpusztították az inzulint. Banting kísérleteihez megszerezte a diabétesszel foglalkozó John J. R. Macleod professzor támogatását, aki egy (nem túl jól felszerelt) laboratóriumot bocsátott rendelkezésére. Közvetlen munkatársa az akkor még orvostanhallgató Charles H. Best lett.
Munkatársával több kutya hasnyálmirigyét is eltávolították, a szerv enzimjeit alkohollal hatástalanították, majd konyhasós oldatot készítettek belőle, amely visszainjekciózva meghosszabbította az időközben cukorbeteggé vált kutyák életét. A tisztított inzulint 1922-ben próbálták ki egy cukorbeteg fiún, akinek állapota drámaian javult, és a kezelés megtartása mellett élhette tovább életét.
Az inzulin felfedezéséért 1923-ban Banting és MacLeod (első kanadaiként) megkapta az orvosi (fiziológiai) Nobel-díjat. Bantingot azonban mérhetetlenül felháborította, hogy a díjon azzal kellett osztoznia, aki csak a kutatási lehetőséget biztosította, nem pedig közvetlen munkatársával. A kitüntetést így csak hosszas győzködés után fogadta el, a pénz felét pedig demonstratív módon Bestnek ajánlotta fel.
Az immár híres felfedezőnek a kanadai parlament járadékot szavazott meg, alapítványt hoztak létre számára, a Torontói Egyetem új tanszékét pedig róla és Bestről nevezték el. Számtalan tudományos társaság és akadémia fogadta tagjai közé, 1934-ben lovaggá ütötték.
Az inzulin felfedezője, emberek millióinak megmentője negyvenkilenc évesen, 1941. február 21-én repülőszerencsétlenségben lelte halálát.
|
2011-11-13 21:36:48