Hirdetés

A Google és a Microsoft részt kér az egészséggondozásból

Minden komoly politikusnak, ha elnök akar lenni, jól kidolgozott terve van az egészségügyre. Az üzleti életben sincs ez másképp, a két legnagyobb cég, a Google és a Microsoft tervet készített, hogyan lehetne fejleszteni az USA egészségügyi ellátását.

egészségügy, Google, Microsoft |

InforMed Hírek5   InforMed | Dobos, L.

Mindkét cég célja, hogy az internetes keresőszolgálatok javításával, és a személyes egészségi adatok online tárolásával több és jobb lehetőségeket kínáljanak az egészséggel kapcsolatos szokások és kezelések terén.

Valójában az egészséggel kapcsolatos információk tömeges fogyasztásáról van szó. Még nem lehet tudni, melyik nagyvállalat ér majd el valódi áttörést. A szakemberek szerint az egészségügy az a terület, ahol a politika, a szabályzók és az érdekek nagymértékben lassítják a változások ütemét. Maguknak a felhasználók szokásain is változtatni kell.

A Google és a Microsoft tisztában van az akadályokkal, és azzal is, hogy a változásokhoz idő kell. Mindkét cég nagy lehetőséget lát azonban az egészséggel kapcsolatos hirdetések és szolgáltatások terén.

Az összes személyi számítógép 90 százalékát a Microsoft szoftverjei működtetik, és a legtöbb egészséggel kapcsolatos keresőprogram gazdája a Google. Az emberek egyre gyakrabban fordulnak a világhálóhoz, ha egészségügyi információkra vagy tanácsra van szükségük. Egy felmérés szerint míg 2001-ben a felnőtt felhasználók 29 százaléka keresett az interneten felvilágosítást, az a szám ma már 52 százalék.

A betegek 20 százalékának már nem papír alapú, hanem számítógépes kartonja van. Ezeket a feljegyzéseket azonban ma még döntő részben az orvosok, a kórházak vagy a biztosítók kezelik.

A Google és a Microsoft célja az egészségügyi felvilágosításon túl az, hogy az egyénnek nagyobb lehetőséget adjon az egészségével kapcsolatos irányításra és ellenőrzésre. Ez a folyamat, az emberek aktívabb részvétele az egészségükkel kapcsolatos döntésekben a szakemberek szerint elkerülhetetlen.

Nem ritka, hogy a beteg az internetről letöltött és kinyomtatott információval keresi fel orvosát. A jövőben ez egészségügyi ellátás egyre inkább a beteg és az orvos együttműködését jelenti majd.

The New York Times
egészségügy, Google, Microsoft

2007-08-16 13:14:20

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop