Hirdetés

Veszélyek utazás vagy nyaralás során

A világ legszebb úti céljai, a földi paradicsomok igen gyakran adnak otthont a legkellemetlenebb kórokozóknak is. A Covid-19 elleni védőoltásokról már annyi szó esett, hogy felesleges ismétlésekbe bocsájtkoznunk. A sárgaláz a malária, sőt még a gyermekbénulás is megtámadhatja az utazókat. Fontos, hogy oltással és egyéb óvintézkedésekkel védekezzünk, nehogy a rég várt nyaralásból rémálom legyen.

utazás, védőoltás, egészség, gyógyszer |

InforMed Hírek20   InforMed | Dobos, L.

Kép: Vietnam Travel

Ahhoz, hogy a oltások már védekezést nyújtsanak, idő kell, jelentkezzünk tehát az orvosnál 4-6 héttel az utazás előtt. 

Gyermekbénulás elleni emlékeztető oltás

Ha afrikai szafarira készülünk, szükség lehet gyermekbénulás elleni emlékeztető oltásra. Ez a súlyos betegség Afrika és Ázsia egyes részein még ma is fertőz. A vírus terjedhet élelmiszer és víz, valamint fertőzött emberrel való kontaktus útján. Ha valaki gyerekkorában kapott oltást, szüksége lehet emlékeztető oltásra is, hogy a vírus valamennyi törzse ellen védett legyen.

Oltás sárgaláz ellen

Az Argentína és Brazília határán levő Iguazu-vízesés a világ minden tájáról csábítja a látogatókat. Sajnos ez az otthona a sárgaláz vírusát hordozó szúnyogoknak is. A Dél- és Közép-Amerikában és a trópusi Afrikában előforduló sárgaláz végzetes is lehet. Az érintett országokba való beutazáshoz védőoltásra van szükség, 10 év után pedig emlékeztető kell. Fontos, hogy kerüljük el a szúnyogcsípést.

Tífusz elleni oltás

A tífusz a fejlődő világban gyakori életveszélyes betegség, a szennyezett vízben vagy élelmiszerben található baktériumok terjesztik. Évente több százan turista lesz tífuszos, leginkább ázsiai, dél-amerikai vagy afrikai útja során fertőződik meg. A tífusz elleni oltás 1-2 héttel utazás előtt javallott. Ha korábban már volt oltva valaki, kérdezze meg az orvost, van-e szükség emlékeztető oltásra.

Tetanusz emlékeztető

Kalandtúra előtt nézessük meg, védettek vagyunk-e tetanusz ellen. A tetanusz fertőzés oka leggyakrabban a bőrsérülés, ideértve a fagyást, az égéseket vagy sebeket is. A bűnös egy a világ szinte minden táján fellelhető baktérium. A tetanusz végzetes is lehet, 10 évente ajánlott az emlékeztető oltás.

Hepatitisz A oltás

Utazásaink során általában alig várjuk, hogy megkóstoljuk a helyi ételkínálatot, ám sajnos a szennyezett víz és élelmiszer egy sor fertőzés forrása lehet, ilyen a hepatitisz A is. A fertőző májgyulladást vírus okozza, sokfelé gyakori a fejlődő világban. Ha gyermekkorban nem kaptunk védőoltást, oltassuk be magunkat utazás előtt.

Hepatitisz B oltás

A hepatitisz B vírus is májgyulladást okoz, vérrel és más testnedvekkel terjed, nem élelmiszer útján. Afrikában, Dél-kelet Ázsiában, a Közel-Keleten, a Csendes-óceán szigetein, a Karib-szigeteken és az Amazonas medencéjében sok krónikus beteg és vírushordozó él.. Ajánlott az oltás mindazoknak, akik ezekre a vidékekre utaznak, különösen a kalandtúrázóknak, a misszionáriusoknak, a Békehadtest önkénteseinek és a katonáknak.

Veszettség elleni oltás

A veszettség az Antarktisz kivételével valamennyi kontinensem megtalálható, és a fertőzött állat harapásával terjed. Veszélyt jelentenek a kóbor kutyák, valamint az ázsiai templomokban élő majmok. Kezelés nélkül a veszettség végzetes is lehet. Háromszori oltás ad védettséget, de a harapás után is persze szükséges orvosi ellátás.

Influenzaoltás

Ha évente szoktunk influenzaoltást kapni, ajánlatos az utazást ehhez igazítani. A déli féltekén az influenzajárvány ideje áprilistól szeptemberig tart, ha például Ausztráliába utazunk, előtte oltassuk be magunkat.

Óvintézkedések a malária ellen

A malária életveszélyes betegség, a szúnyogok hordozzák a fertőzést. Leggyakoribb a Szahara alatti Afrikában, de Ázsia déli részén és Dél-Amerikában is előfordul. Az útra készülők kérdezzék meg orvosukat a megelőző gyógyszerelés mellett és ellen szóló érvekről. Megoldás még a szúnyogriasztók használata, a hosszú ujjú felső és hosszú nadrág viselése, valamint a szúnyogháló alkalmazása az ágyon is.

Óvintézkedések a dengue láz ellen

A Karib-tengeri szigetekről, Dél-Ázsiából és Közép-Amerikából visszatérő utazók körében a leggyakoribb a dengue láz, nemrégiben a floridai Key Westből is jelentettek megbetegedéseket. A legtöbb eset enyhe lefolyású, de előfordul végzetes, vérzéses formája is. Oltás nem áll rendelkezésre, az utazók a szúnyogcsípés elleni védekezéssel kerülhetik el.

Óvintézkedések a leishmaniasis ellen

Romantikus dolog a tengerparton éjszakázni, de itt szedhetők össze az egysejtű paraziták, amelyek a leishmaniasist okozzák. A leggyakoribbak a Közel-Keleten, Ázsiában, Afrikában és Dél-Amerikában előforduló fajok, amelyek bőrkiütéseket és fekélyeket okoznak. Egyik kevésbé gyakori fajtája a belső szerveket támadja meg, és életveszélyes is lehet. Hosszú ujjú felsővel, nadrággal és zoknival védekezhetünk a csípések ellen, hasznosak lehetnek a rovarriasztó szerek és a szúnyogháló is.

Óvintézkedések a filariasis ellen

E nyirokrendszert megtámadó betegséget egy fonalféreg okozza. Milliók betegszenek meg Ázsiában, Afrikában és a Csendes-óceán nyugati partvidékén, van, akinél a betegség elefantiázisba torkollik. Előfordul még Haitin, a Dominikai Köztársaságban, Guyanában és Brazíliában. Kerüljük a korábban már leírt módon a csípéseket.

A poloska felismerése

A poloska nem válogat, nemcsak nyomortanyákon tenyészik, hanem ötcsillagos szállodákban is. Viszkető, vörös csípéseket okoz az arcon, nyakon, karon, kézen és más testrészeken. Néha csak két hét múlva jelennek meg a csípés után a nyomok. Ahhoz, hogy hamarabb felfedezzük, vizsgáljuk át az ágyneműt, ágybetétet kis rovarokat, vagy a matracon apró vérpöttyöket keresve.

A hasmenés megelőzése az utazás során

A hasmenés az utazóknak mintegy a felét érinti, a legnagyobb kockázatnak a Közel-Keletre, Afrikába és Ázsiába látogatók vannak kitéve. A hasmenés ritkán veszélyes, és általában magától elmúlik. Meg lehet azonban előzni, és a megelőző lépések hasznosak súlyosabb megbetegedések, például a kolera ellen is. Ne igyunk csapvizet, ne együnk utcai árustól vett ételeket, nyers vagy véres húsokat és a tenger gyümölcseit, sem pedig hámozatlan gyümölcsöt és zöldséget.


Gyümölcs és zöldség fogyasztása utazáskor

Élvezhetjük a gyümölcsöt és a zöldséget is, ám meg kell tennünk néhány óvintézkedést: csak a saját magunk által meghámozott terményt fogyasszuk. A legbiztonságosabb, ha megfőzzük. Kerüljük a csapvízben mosott salátákat és az abból készült jég felhasználásával előállított szorbetet, jégkását is.

A víz tisztítása

Többféle módon is ihatóvá tehetjük a helyi csapvizet, a legmegbízhatóbb módszer, ha egy percen át forraljuk. Ha ez valamilyen oknál fogva nem lehetséges, fertőtleníthetjük jódtablettával, ám ez nem pusztít el mindenféle parazitát. Létezik hordozható vízszűrő is. Ha palackozott vizet használunk, győződjünk meg arról, hogy biztonságos helyről származik.

Antibiotikumok hasmenés ellen

Minden elővigyázatosság ellenére is megkaphatjuk a hasmenést. Ha olyan vidékre utazunk, ahol ez gyakori, kérdezzük meg orvosunkat, ne vigyünk-e magunkkal antibiotikumot. Ha a hasmenés továbbra is fennáll, vizsgálatok szükségesek, nem élősködőről van-e szó.

Óvintézkedések kiszáradás ellen

Az igen forró és párás vidékeken kiszáradás fenyegeti az utazókat, amelynek hasmenés esetén megnő a kockázata. A kiszáradás tünetei a beesett szem, száraz nyálkahártyák, és a kevés vizelet. A sportitalok hasznosak, de hasmenés esetén ezek nem fogyaszthatók.

Óvintézkedések leégés ellen

A vörös, fájó, égett bőr teljesen el tudja rontani a nyaralást. A leégés azonban nemcsak fájdalmas, hanem az UV-sugarak a bőr korai öregedését és bőrrákot is okozhatnak. Védjük bőrünket magas faktorszámú naptejjel, és délelőtt 10 és délután 4 között ne menjünk a napra, még borult időben se.

Fokozott óvatosság várandósság idején

Ha valaki babát vár, nem kell elhalasztania az utazást, nyaralást, csak vigyáznia kell bizonyos dolgokra. Kerüljük azokat az országokat, ahol maláriás fertőzésnek lehetünk kitéve. A szokásosnál is jobban vigyázzunk az ivóvízzel és a helyi élelmiszerekkel, mert az ételek okozta megbetegedések is súlyosabbak lehetnek. Aki a harmadik trimeszterben van, nézzen utána, van-e az úti célja közelében kórház vagy klinika a koraszülés esetére.

Óvintézkedések kisgyerekkel utazóknak

A legjobb, ha még szoptat a mama, ha kisbabával utazik. Ha nem, a tápszert forralt vízzel készítsük, vagy használjunk készételt. A csecsemőknél és a kisgyermekeknél a hasmenés hamarabb vezethet kiszáradáshoz, ilyenkor orvosi ellátás szükséges. A gyerekek gyakran érzékenyebbek az egyes fertőzésekkel szemben is.

Elsősegély-csomag utazóknak

A csomagot készen is lehet kapni, de mi magunk is összeállíthatjuk. Legyen benne gumikesztyű, ragtapasz, géz lap mindenféle méretben, fertőtlenítő, vatta, olló, rugalmas pólya, gomba- és baktériumölő kenőcs, viszketés elleni kenőcs, szemcsepp, és egy egészségügyi adatlap a mentők számára. Vinnünk kell magunkkal a rendszeresen szedett gyógyszereinket is.

Utasbiztosítás

Még utazás előtt tudjuk meg, mely szolgáltatásokat fedezi a biztosítónk külföldön. Az egészségügyileg kevésbé jól ellátott területekre utazók köthetnek különféle plusz szolgáltatásokra (mentőhelikopter) is biztosítást.

utazás, védőoltás, egészség, gyógyszer

2022-07-21 13:39:35

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop